bkvtablak
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyéb állandó járatok (pl: J, H)

FESTO-AM különjárat

Gyári különjárat , 2004-ben (?) indult. Árpád híd és Csillaghegy (gyár) között közlekedik napjainkban is, kora reggeli indulással.

Későbbi kiadás, 2005 körülről.
 

"GY" JÁRAT

Az 54R járat számjelzése 1990 júniusában lett GY. A lekapart felirat a GY alatt: "utazási igazolvány". 1992-ben szűnt meg.

A járat menetrendje a Mgh. táblák - Egyéb pontban megtalálható.

"H" JÁRAT

Viszonylatjelzése 1985-ben 129-esre változott.

Eredeti sablon alapján újrafújva.

"J" járat

A járat már 1966 óta létezett ezen az útvonalon. A tábla viszont körülbelül 1984-ben készült, ekkor került a táblákra a János-hegyi kilátó (János-hegy helyett) felirat, illetve a 6 forintos tájékoztatás is ezen korszakot jellemzi.

Évjárat: 1986. december (megálló létesítése Előre állomásnál) - 1988. január (12, 12A megszüntetése)

Külső oldal: A viszonylatjelzés keretezett és a viteldíjas szöveg nem tartalmazza már az utazási igazolványt.

A járat 1988. június 30-án üzemzárással megszűnt, ekkor ugyanis a 21-es útvonalát a Normafáig hosszabbították. A kilátót még 1995-ig a 190-es járat szolgálta ki

KFKI különjárat

A központi fizikai kutatóintézethez már nagyon régóta közlekedik különjárat, melyek egyes menetjeit a bkv szolgáltatta. Igazi ritkaság ez a duplaoldalas fémtábla.

Ez a darab a 90-es évek közepéről származik.

Ez a tábla a pufibetűs korszakból való, 2002 környékéről.

54R JÁRAT

A járat 1989. május 28-án indult indult. Csak vasárnapi - piaci - napokon közlekedett hajnali 5 és 14 között.

Megállóhelyei: Közvágóhíd és Határ út.

1990 júniusától GY jelzéssel közlekedett. 

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést „BECSÜLET KASSZÁS” alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!    *****    Légy te is Farmasi tanácsadó! Kötetlen munka, befektetés nékül, minõségi termékek, jó kereseti lehetõség!    *****    Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!