bkvtablak
Autóbusz táblák
 
Trolibusz táblák
 
Villamostáblák
 
Általános utastájékoztató táblák és egyéb ágazatok
 
16 - 16B

16

Évjárat1983. március (21-es beindítása) - 1984. augusztus (84 -> 84)

Belső oldal: Jelöli a "siklópótló" V járatot, mely 1985-ben szűnt meg. A Palota út, gyorslift megállót nem jelöli, hiszen ez csak 1985-ben létesült.

Évjárat1989. március (ekkor indult be a Vár-busz, a végállomás átkerült a Moszkva térről a Dísz térre)

Belső oldal: A körforgalom-jelleg miatt a visszautat is jelöli.

Sablonos kivitelű fém duplaoldalas tábla, már az 1989 utáni útvonallal.

Évjárat1994. október, első tojáslogós

Külső oldal: A Deák Ferenc tér teljes kiírásra került régi betűkkel

Belső oldal: A baloshoz képest megállóváltozás nem történt. Azóta megszűnt az 1, 4A, 9, 15A, 116-os járat. A körforgalmi besorolás megszűnt, de az útvonal nem változott. A Clark Ádám térnél érdekes a 86-os utáni vessző, mintha valamely járat törölve lett volna mögötte, pedig a tábla elsőszériás.

Évjárat: 1997 év vége, kemény műanyag

Belső oldal: A megszűnt 2-es törlése, és a 105-ös átszállásának számomra nem érthető okokból történt áthelyezése a másik irányba.

Évjárat: 2006. június - 2007 első fele, puha műanyag. Duplaoldalas.


Évjárat: 2007 vége - 2008 eleje, puha műanyag. Kijelző meghibásodás, vagy táblás járműves pótlás esetére.

Külső oldal: Matricás. Karakterek a tojáslogósokra és balosokra jellemző betűkkel készültek.

Belső oldala üres. 

 

Évjárat: 2008. február - július

Digitális nyomással, duplaoldalas.

2008.09.06-tól összevonásra került a 10-essel, így útvonala a Moszkva térig hosszabbodott.

Évjárat: 2008. szeptember 6., duplaoldalas kivitel

A pk utáni szériákkal ellentétben nem matricás kivitel és metrópiktogramot sem tartalmaz, vélhetően az egyik első legyártott darab volt.

Évjárat: 2009. január, matricás kivitel, vélhetően ez volt az első megállós széria

Külső oldal: Járatszám nagyobb méretű, a betűk nem változtak. A metrópiktogramok is megjelentek.

Belső oldal: A listából két megálló is lemaradt, amit a későbbi táblázatosoknál sem pótoltak: Ostrom utca (Moszkva tér felé), Krisztina tér (Deák tér felé)

Évjárat: 2009. február, matricás kivitel

Külső oldal: Nem változott.

Belső oldal: Tartalmi különbsége nincs, de a megállólista az átszállásokkal együtt függőlegesen el van nyújtva.

Évjárat: Ismeretlen évjáratú, vélhetően 2009 júliusában készült tábla, archív felvételen (belső oldala nem ismert)

A Moszkva téri végállomáson a logó a Moszkva tér mellé került, ezért ez a sor balra van húzva

Évjárat: 2010, vagy 2011 eleje. Duplaoldalas, matricás kivitel. Ismeretlen okból csak a Dísz térig közlekedett.

Évjárat: dátum szerint 2010. május, ugyanakkor a belső oldal átszállásai a 2009. májusi állapotokat jelzik. Matricás kivitel.

Külső oldal: Korszakra jellemzően Zurich karakterekkel és színes piktogramokkal.

Belső oldal: Átmeneti időszak, amikor még készültek táblázatos kivitelek, de kék Frutiger járatszámmal és színes, szlogenes logóval. A 2009. májusi állapotokra utal: A 256-ost jelzi (a járat még 2009. augusztus 21-én megszűnt), valamint tart még a budai rakpart vágányzára a 19-41V pótlóval, mely 2009. júniusában ért véget. A 2-es villamos vágányzára véget ért, így a 2A villamos ismét közlekedik. A 15-115 iránymegjelölését "felé" helyett nyíllal jelzik.

Évjárat: 2010. január - ezt a táblát későbbre veszem a 1005-nél, mivel átszállásaiban későbbi állapotokat jelez. Matricás kivitel.

Külső oldal: azonos a 1005-el

Belső oldal: A korszakra jellemző "vonalcsíkos" kialakítás, intézmények, kerületek megjelölésével. Pótolták a táblázatos szériákon évekig elmaradt két megállót (Ostrom utca, Krisztina tér). Átszállások tekintetében valóban aktuális állapotokat jelöl, szemben a 1005 szériával.

A fenti szériát 2011. május 12-től, a Moszkva tér átnevezése után átragasztással is használták:

Évjárat: dátum szerint 2010. január, valójában 2011. április 30. (90, 90A -> 21, 21A) - május 12. (Széll Kálmán tér még Moszkva tér) között készült

Külső oldal: Új típusú metrópiktogramokkal

Belső oldal: Belül is új típusú metrópiktogramokkal. Dísz térnél a siklót az intézményekhez helyezték (miközben a Clark Ádám térnél az átszállásoknál maradt). A Roosevelt tér neve április 6. óta Széchenyi István tér. Hálózati változások: 178A megszűnt (április 3.), 90 és 90A ismét 21, 21A jelzést viseli. Ezen felül néhány átszállást módosítottak a logikusabb tájékoztatás céljából. 

A Moszkva tér átnevezése után felülmatricázott formában használták tovább:

Évjárat: 2011. március 15. - az ünnepségek miatt a várban és a Deák téri végállomáson is lezárások voltak. Matricás.

Évjárat: 2011. május 12. (Moszkva tér -> Széll Kálmán tér)

Külső oldal: /összehasonlítás a 1001(II.) szériával/: a tér átnevezésén kívül változás nincs, tulajdonképpen azonos a későbbi átmatricázott 1001-essel.

Belső oldal: /összehasonlítás a 1001(II.) szériával/: a tér nevének változása. A BKK logó is megjelenik, a két logó együtt, és a korábbinál jelentősen kisebb méretben.

Évjárat: 2012. szeptember 3-11. között a Budai Vár útfelújítási munkálatai miatt csak a Bécsi kapu térig közlekedett. Archív felvétel, belső oldala ismeretlen - nagy valószínűséggel korábbi széria átragasztásával készült tábla.

Évjárat: 2013. augusztus, matricás kivitel.

Külső oldal: korszakra jellemző Frutiger karakteres kialakítás, várt ábrázoló piktogrammal. A két végállomás megcserélése, Széll Kálmán tér után már nem használják a Várfok utca megjelölést (de belül még igen).

Belső oldal: új típusú vonalcsíkos kialakítás (intézmények, kerületek megjelölése nélkül, világosabb árnyalatokkal), BKV logó nélkül. Az irányonként eltérő elnevezésű Mátray / Ostrom utca megálló egységesen Mátray utca lett. Attila út megálló neve Dózsa György tér. Megállóhely létesült közvetlenül a Deák téri végállomást megelőzően. Hálózati változások: megszűnt: 22E, 109 buszok és 2A villamos. Új járat: 22A. Kis mértékű átszállási változások logikusabb tájékoztatás céljából.

Évjárat: 2014. május, mindkét oldalán táblára nyomott

Külső oldal: Nem változott.

Belső oldal: Belül is törölték a Várfok utcát a Széll Kálmán térnél. A Budavári Siklót új típusú kiírással tünteti fel. Új járatok: 140, 140A buszok és 48-as villamos. A korábbi szérián törölt 105-ös ismételt feltüntetése a Clark Ádám térnél, továbbá elmaradt átszállások kiírása a Deák téren is.

Évjárat: 2014. május 12-19. között a Budai Vár útfelújítási munkálatai miatt csak a Bécsi kapu térig közlekedett. Archív felvétel, belső oldala ismeretlen - nagy valószínűséggel korábbi széria átragasztásával készült tábla.

Évjárat: 2020. augusztus. Mindkét oldalán táblára nyomott

Külső oldal: Újbalos kivitel, változatlan karakterekkel

Belső oldal: Az eltelt 6 év ellenére belül a lista stílusa nem változott, némileg világosabb kék árnyalatot használ. Fő változás a fonódó villamoshálózat elindulása. Volán átszállások részletezése helyett csak piktogramot használnak. Bubi állomások feltüntetése. Egyéb hálózati változások: M3 metrópótlás időszaka, 72-73 trolik meghosszabbítása. Új járat: 100E.

16A

2008. szeptember 6-tól a korábbi 10-es járat 16A jelzéssel közlekedett.

Évjárat: 2008. szeptember, a járat indulásakor. A pk utáni szériákkal ellentétben nem matricás kivitel és metrópiktogramot sem tartalmaz, vélhetően az egyik első legyártott darab volt.

Évjárat: 2008. november. Matricás kivitel

Külső oldal: Járatszám nagyobb méretű, a betűk nem változtak. A metrópiktogram is megjelent.

Évjárat: 2009. február, matricás kivitel.

Külső oldal: Nem változott.

Belső oldal: A korszakra jellemzően a táblázat vékonyabb vonalakkal készült. Tartalmi különbsége nincs.

Évjárat: 2009. július, matricás kivitel.

Külső oldal: A Moszkva téri végállomáson a logó a Moszkva tér mellé került, ezért ez a sor balra van húzva

Belső oldal: Tartalmában és stílusában is teljesen egyezik a 0902-vel.

Évjárat: dátum szerint 2010. május, ugyanakkor a belső oldal átszállásai a 2009. állapotokat jelzik. Matricás kivitel.

Külső oldal: Korszakra jellemzően Zurich karakterekkel kék színben és színes piktogrammal.

Belső oldal: Átmeneti időszak, amikor még készültek táblázatos kivitelek, de kék Frutiger járatszámmal és színes, szlogenes logóval. Tartalmilag azonban teljesen egyezik a 0907-essel, holott a 256-os viszonylat még 2009. augusztus 21-én megszűnt.

Évjárat: 2010. január - ezt a táblát későbbre veszem a 1004-nél, mivel átszállásaiban későbbi állapotokat jelez. Matricás kivitel.

Külső oldal: Nem változtott

Belső oldal: A korszakra jellemző "vonalcsíkos" kialakítás, intézmények, kerületek megjelölésével. Átszállások tekintetében valóban aktuális állapotokat jelöl, szemben a 1004 szériával.

Évjárat: dátum szerint 2010. január, valójában 2011. április 30. (90, 90A -> 21, 21A) - május 12. (Széll Kálmán tér még Moszkva tér) között készült

Külső oldal: Új típusú metrópiktogrammal

Belső oldal: Belül is új típusú metrópiktogrammal. Dísz térnél a siklót az intézményekhez helyezték. . Hálózati változás: 90 és 90A ismét 21, 21A jelzést viseli.

A fenti szériát 2011. május 12-től, a Moszkva tér átnevezése után átragasztással is használták:

Évjárat: 2011. március 15-i lezárás idején, duplaoldalas, matricás kivitel.

Évjárat: 2011. május 12. (Moszkva tér -> Széll Kálmán tér)

Külső oldal: /összehasonlítás a 1001(II.) szériával/ A tér átnevezése miatt hosszabb lett a végállomásnév, ezért a metrólogó a második sorba került és a járatszám kisebb méretű, oldalirányban összenyomott.

Belső oldal: /összehasonlítás a 1001(II.) szériával/ A tér nevének változása. A BKK logó is megjelenik, a két logó együtt, és a korábbinál jelentősen kisebb méretben.

Évjárat: 2012. szeptember 3-11. között a Budai Vár útfelújítási munkálatai miatt csak a Bécsi kapu térig közlekedett. Archív felvétel, belső oldala ismeretlen - nagy valószínűséggel korábbi széria átragasztásával készült tábla.

Évjárat: 2013. augusztus, matricás kivitel.

Külső oldal: korszakra jellemző Frutiger karakteres kialakítás, várt ábrázoló piktogrammal. A két végállomás megcserélése, Széll Kálmán tér után már nem használják a Várfok utca megjelölést (de belül még igen).

Belső oldal: új típusú vonalcsíkos kialakítás (intézmények, kerületek megjelölése nélkül, világosabb árnyalatokkal), BKV logó nélkül. Az irányonként eltérő elnevezésű Mátray / Ostrom utca megálló egységesen Mátray utca lett. Hálózati változás: megszűnt: 22E. Új járat: 22A. A Volán átszállások átrendezése.

Évjárat: 2014. május, mindkét oldalán táblára nyomott

Külső oldal: Nem változott.

Belső oldal: Belül is törölték a Várfog utca feliratot. Új járatok: 140, 140A buszok.

Évjárat: 2014. május 12-19. között a Budai Vár útfelújítási munkálatai miatt csak a Bécsi kapu térig közlekedett. Archív felvétel, belső oldala ismeretlen - nagy valószínűséggel korábbi széria átragasztásával készült tábla.

Évjárat: 116A /1405 tábla átragasztása a 2023-ban közlekedett tesztbuszon

Külső oldal: A 116A-ból az "1-est" és a Bécsi kapu teret lematricázták.

Belső oldal: Csak az 1-es számot matricázták le, egyéb változás nem történt.

16B

2012. szeptember 3-11. között a Budai Vár útfelújítási munkálatai miatt rendkívüli járat közlekedett a Széll Kálmán tértől a Várnegyed Lovas úti bejáratához.  A vár belső területén ekkor a 16, 16A járatok közlekedtek a Dísz tér felől érkezve. Archív felvétel, belső oldala ismeretlen - nagy valószínűséggel duplaoldalas kivitel.

 

UGRÁS A KÖVETKEZŐ OLDALRA (17-től)

 

UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE

 

 
Járattörténeti adatok (1915-napjainkig)
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ingyenes, magyar nyelvû nyomozós kalandjátékok lebilincselõ történetekkel és grafikával! www.cluequestgame.hu    *****    A nagy nyári melegben hûsöljetek a Vízibálon a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Szobafestõ Budapest területén, legyen szó tisztasági festésrõl, vagy komplexebb munkálatokról, mi rendelkezésre állunk!    *****    Svéd termék a legjobb áron! Regisztrálj vásárlónak és kapj egyszeri 2000 Ft-ot és 15% kedvezményt a katalógusból! Svéd    *****    Azariah - RAMPAPAPAM formabontó verzióban, hallgasd, likeold, mutasd meg a spanodnak is :D    *****    ClueQuest- Új, ingyenes online nyomozós játék! Fejtsd meg a rejtélyt, és találd meg a tettest!Gyere cluequest.gportal.hu    *****    Szobafestõ Budapest    *****    Svéd termékek!Csatlakozz hozzám és kapj 2000,- Ft kedvezményt-15% kedvezmény a katalógus árból!Parfümök, szépségápolás!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.