100
Ez a vastábla még az Ikarus 180-as autóbuszokon volt használatos, de később, már 200-asok idejében sablonnal fújt táblaként használták, a 80-as évek végéig.
Fémtáblára fújt sablonos kivitel:
Másik típusú sablonnal készült:
Ez a széria a 80-as évek első felében készült, duplaoldalas kivitel:
Évjárat: 1985. május, ekkor létesítették a Kerepesi út megállót.
Külső oldal: Az eddig ismert 100-as balosok érdekessége, hogy a duplaoldalassal ellentétben itt a körforgalom után ferdén álló ponttal készültek.
Évjárat: 1986, a Pillangó utcai megálló állandóvá vált.
Évjárat: 1987. július (44A beindítása)
Belső oldal: Már tartalmazza az 1987-ben induló 44A és 131-es járatot, valamint az Örs vezér terére helyezett 168-ast. Az átszállásoknál véletlenül a 67-es 67-esnek lett írva. A Hév mellől eltűnt a Gödöllői komment.
Évjárat: 1988 / 1989
Külső oldal: A körforg. után a ferdén álló pontot törölték.
Belső oldal: A hibásan írt 67-est kijavították.
Évjárat: 1991 - 1993 között
Belső oldal: Megálló-változás: Használtautó piac -> Albertirsai út. A Pillangó utcánál a korábban kifelejtett metróátszállás feltüntetése. A keretezés során véletlenül kimaradt a 32, 44A, 61E keretezése.
Évjárat: 1994. október, első tojáslogós
Külső oldal: A körforgalom megnevezés eltűnt, mert a tojásszériától kezdődően nem körforgalmiként tüntették fel a járatot (lásd a ellentétben a körforgalmi piktogramos járatokkal pl. 124)
1996. szeptemberében a 100. BNV tiszteletére (melynek többek között az EU integráció is témája volt) egy uniós 100-as busztáblával közlekedtek a kocsik - duplaoldalas, puha habtáblás kivitelben.
Évjárat: 1998 körül
Belső oldal: Törölték a megszűnt 46-os és 132-es járatokat. A korábban kimaradt 13-ast feltüntették kisebb számokkal.
A járat 2000 szeptember 2-től Expo-járat néven közlekedett tovább.
101
Évjárat: 1984 - 1985.április, még tartalmazza az Angeli utcától induló formájában a 103-as járatot.
Külső oldal: A 80-as évek körjáratos balosain szokás volt kétszer kiírni ugyanazt a végállomást a külső oldalra.
Évjárat: 1994. május, első tojáslogós
Külső oldal: A dupla Angeli út helyett a Barackos út szerepel a jobb oldalon, illetve felkerült Nagytétény is a pontosabb tájékoztatás kedvéért.
Belső oldal: A körjáratos tojáslogósokra jellemző piktogramos kialakítás. Egy megállóváltozás: Szabadság utca -> Szentháromság tér.
Évjárat: 1994. július
Belső oldal: Az M0 körgyűrű építése miatt az autóbuszok útvonala módosult. A dátum felirat egyedi számtípussal történt (lásd még: 118-as)
Évjárat: 1998-1999, utolsó tojáslogós széria
Külső oldal: Helvetica (Bold vagy Neue Bold) számtípussal. Nagyobb távolság a sorok között.
Belső oldal: Teljesen egyedi kialakítással, a korszakra jellemzően vastag járatszámmal. Új járat a 13A.
A járat 2000.06.30-án üzemzárással megszűnt.
102
Alumíniumtábla a 80-as évek elejéről.
Évjárat: 1988 vagy 1989 (már tartalmazza a 139-es járatot, de még régi utcaneves)
Külső oldal: A 80-as évek körjáratos balosain szokás volt kétszer kiírni ugyanazt a végállomást.
Évjárat: 1994. április, utolsó balosszéria
Külső oldal: A végállomásként a Déli pályaudvar lett megjelölve, bár a körforgalom jelleg természetesen nem változott. A körforgalom felirat zárójelbe került.
Belső oldal: Minden lehetséges átszállás feltüntetése. A megállóváltozások csak a rendszerváltás miatti átnevezésekből adódnak.
Évjárat: 1995. június (első vagy második tojáslogós széria)
Belső oldal: Még jelöli a Déli pályaudvarnál a 12-est (augusztustól rövidült le).
Évjárat: 1997. április, puha műanyag.
Belső oldal: Az átszállásokból hézagokat hagyva kiszedték a megszűnő 2-est és a rövidülő 12-est.
Évjárat: 1998, kemény műanyag. Tartalmi különbség nélkül, új típusú tojáslogóval.
Évjárat: 2000. november (Orbán tér megálló átnevezése)
Belső oldal: Orbán tér -> Szent Orbán tér. A 4-es járatot törölték a listából, ugyanis az Apor Vilmos téri végállomás átépítése miatt rövidített útvonalon közlekedett.
Évjárat: 2001. június
Belső oldal: A 4-es járat ismét eredeti útvonalán közlekedik, a mellette lévő átszállásokkal együtt vékony számokkal szerkesztették.
Évjárat: 2003 első fele, utolsó tojásszéria
Külső oldal: Vastagabb feliratokkal, Helvetica járatszámmal.
Belső oldal: Az utolsó generációs táblákra jellemző kialakítással, új típusú piktogramokkal, de tartalmi különbség nélkül
Évjárat: 2003 nyár vége - szeptember eleje (a szeptember 7-én indult 118-as villamost nem jelöli, bár az is lehetséges, hogy csak lemaradt róla), tartalmi különbség nélkül.
Évjárat: 2005 ősz - tél (a tábla belső oldalának kialakítása alapján)
Külső oldal: Kisebb végállomás-feliratok.
Belső oldal: Osztott táblázatos elrendezés. A logó a korszakra jellemzően a tábla alsó részébe helyezve, "kapcsolatok" helyett "lehetőségek". A 90-es 2004 augusztusa óta a Moszkva térig jár, új járat a 2003 szeptemberében indult 118-as villamos.
Évjárat: 2008. május
Külső oldal: Nagyobb járatszám.
Belső oldal: Zrt-s logó. Megszűnt: 4-es busz, 118-as villamos, 139 -> 139. Pontosabb átszállási tájékoztatások - iránymegjelöléssel. A körforgalmi szakasz miatt az Apor Vilmos térnél célszerű volt saját magát is feltüntetni az átszállások között.
103
A korábbi 103-as időszakos járatként közlekedett, ekkoriban még egyedüli járatként tárta fel a Chinoin térségét. 1985.05.01-től a 3-as útvonalát a Chinoin-ig hosszabbították, így a 103-as járatot megszüntették.
Fém duplaoldalas tábla:
1985 októberében az 50C autóbusz jelzését 103-asra változtatták (ezzel egyidejűleg az 50A és 50B járatok megszűntek)
Évjárat: 1985. október, a járat indulásakor (még nem jelöli az 1986 januárjában indult 114-est).
Külső oldal: Érdekes, hogy a járat végállomására mindvégig a vasútállomás elnevezést használták, holott a korszakban már általánosan a MÁV-állomás megnevezés terjedt el.
Duplaoldalas széria, a vasútállomás felirata rövidítve.
A járat 1991-ben megszűnt.
A Lágymányosi híd átadása után, 1996. szeptember 1-től új járat indult 103-as jelzéssel.
Évjárat: 1996. augusztus (a szeptemberi beindításra gyártva), puha műanyag.
Külső oldal: Régi típusú betűkkel és számmal, a metróállomás felirata oldalirányban összenyomva.
Évjárat: 1997. április (új megálló létesítése a Prielle Kornélia utcánál), kemény műanyag (ekkortól kezdtek ismét visszatérni a puhatáblák helyett).
Belső oldal: A vékony betűs megállólista egyik legkorábbi példája (1997 tavaszától a táblagyártás a Damjanich utcai szitaüzem helyet már az új. Az átszállási számok néhol egyedi kidolgozásúak (más táblánál nem találkozunk ilyennel) például Etele tér felé a 10. és 11. megállónál.
Évjárat: 1998. augusztus 25., a Tétény-busz indulásakor.
Belső oldal: A Tétény-busz feltüntetése.
Évjárat: 1999
Külső oldal: Az Etele téri végállomás kisebb betűkkel készült, belső oldala változatlan.
Ez a tábla érdekes módon duplaoldalas kivitelű. Évjárata 1999-re tehető (végállomások alapján biztosan nem 2000 utáni). Az újlogósokra jellemző Arial karakterekkel készült.
Garázsmeneti tábla is készült a vonalra, 1999 körül.
Évjárat: 2000. március vége (10-es buszjárat megszüntetése)
Belső oldal: A listát átszerkesztették, eltűntek az egyedi átszállási számok (kivéve a jobb oldali listán, Kelenföld városközpontnál). Törölték megszűnt a 10-es buszt, útvonalán a 3-as buszok közlekednek. A logó alsó részébe beszerkesztették az Rt feliratot.
Évjárat: 2000. december
Külső oldal: A metróállomás feliratot leszedték, de a Népliget után a vessző megmaradt.
Belső oldal: Megszűnt a 23-as villamos, elindult az 1A és 30A villamos, a 75-ös troli lerövidült. Az augusztusban indult Alacska-busz feltüntetése elmaradt a Népligetnél. A járat új megállót is kapott az Etele tér felé a Pázmány Péter sétánynál.
Évjárat: 2001
Külső oldal: Az ott maradt vesszőt törölték.
Belső oldal: Jobb oldalt Kelenföld városközpontnál is eltűntek az egyedi átszállási számok, de tartalmi különbsége nincs.
Évjárat: 2003 nyár vége (még nem jelöli a szeptember 8-án indult 118-as villamost)
Belső oldal: Új járat a Ferenc-busz (2002. május), feltüntették a korábban kimaradt Alacska-buszt.
Évjárat: 2005 ősz - tél (tábla kialakítása alapján)
Külső oldal: Néhány milliméterrel kisebb feliratok.
Belső oldal: A logó lentre, a járatszám felülre helyezve, "kapcsolatok" helyett "lehetőségek". Sehol sem jelöli a Ferenc-buszt. Új járat: 118-as villamos. Az Etele tér végállomás-feliratot középre igazították, míg a Népligetnél az átszállások a felirat mellé kerültek.
Évjárat: 2008. március - július, duplaoldalas kivitel, digitális nyomtatással
A Népliget felirat kisebb, az Etele téri felirat változatlan méretű, de kövérebb karakterekkel. A járatszámban a karakter-közt növelték.
104
Évjárat: 1987. július 27. (Dózsa György út elnevezésű megállóhely megszüntetése) - 1987. szeptember (25A járat beindítása)
/ebből a szériából balos és duplaoldalas kivitel egyaránt készült/
Évjárat: 1990. december 15. a 3-as metró újpesti szakaszának átadásakor.
Külső oldal: Megszűnt az R.palota rövidítés, ezért a végállomás 3 soros lett.
Belső oldal: Megálló-változások: a Bajcsy-Zsilinkszy út, Kis Zsigmond utca és Árpád út megállókból összevonva jött létre az Újpest-központ és Berzeviczy Gergely utca megálló (ezeken kívül még kevésbé jelentős megálló átnevezések történtek). Az átszállási kapcsolatok a metró miatt jelentősen változtak, ezek részletezésére már több járat kapcsán kitértem.
Ez a balos tartalmilag megegyezik az előzővel, de hiba folytán a gyorsjáratokat is feketével szitázták.
Évjárat: 1994. október, első tojáslogós
Belső oldal: A balos által megjelölt irányhoz viszonyítva a sok megállóváltozás történt: Batthyány utca -> Széchenyi tér, Tito utca (Árpád út) -> Árpád üzletház, Árpád út(Váci út) -> József Attila utca, Táncsics Mihály utca -> Károlyi Zsigmond utca, Lipták utca -> Zsilip utca, Hoffman Ottó utca -> Béla utca.
1996. június 28-án a 104A jelzése 104-esre változott, a hosszú 104-es takarékossági okokból megszűnt.
Évjárat: 1996. június, puha műanyag. HIBÁS SZÉRIA
Külső oldal: Üresen hagyták
Belső oldal: Nyomdahibás (ún. szellemképes a nyomat), emiatt nem került forgalomba. A megállólista egyébként teljesen megegyezik a 96/4-es 104A listájával. Különbségek a 104-es listájához képest: a megszűnő 43-as busz és 11-es villamos törlése, egy fölösleges 70-es átszállás törlése, és egy 120-as pótlása.
Évjárat: 1997 első fele, puha műanyag.
Külső oldal: A 104A 96/4-es-hez hasonló külső oldal, de itt megszűnt az LTP. rövidítés, helyére vékonyított, kisebb felirat került.
Belső oldal: József Attila utcánál egy metró átszállás feltüntetése.
Évjárat: 1998, kemény műanyag
Belső oldal: Tartalmi különbség nincs, a logóba Rt. feliratot szerkesztettek.
Évjárat: 1999. január 19-től a Fő úton zajló csatornaépítés miatt az autóbuszok a Fő út - Kazinczy utca - Régi Fóti út - Epres sor körforgalomban közlekedtek. A végállomási megállót az Epres soron, a Volán autóbuszok megállójában jelölték ki. A tábla azonban hamar aktualitását vesztette, mert március 10-től a korábbi végállomás kapcsolatainak megtartása érdekében az ideiglenes útvonalat a Közvágóhíd utcán át vezették, így a Széchenyi tér helyett ismét a Kossuth utcáig járt a 104-es.
Külső oldal: A korszakban néhány táblánál alkalmazott vastag típusú betűk, a szám régi maradt.
Belső oldal: Vékony betűs megállólista. A József Attila utcánál törölték a metróátszállást, mivel ez átszállásnak meglehetősen távol van (városkapu).
Évjárat: 1999. május (a fő utcai terelések megszűnése) - 2000. május (Károlyi István utca megálló átvezése)
Külső oldal: A terelések végével a Kossuth utcai felirat ismét feltüntetve a régi típussal, de a Vízműveken már nem módosítottak.
Belső oldal: A terelés után helyreállt szakaszon kívül egyéb különbsége nincsen.
Évjárat: 2000. október (Palota-busz beindítása). A terelésnek azóta már vége, az eredeti állapotok szerinti elrendezést láthatunk.
Külső oldal: A Kossuth utca felirat átmeneti betűtípussal.
Belső oldal: Új járat a palota-busz, valamint a József Attila utca megálló neve Váci útra változott 2000. májusában.
Évjárat: 2003. január 1-től ismét a Székesdűlőig hosszabbították az útvonalat (ahogy 1996. július 1. előtt is volt)
Külső oldal: Újlogós betű és számtípussal (Arial) készült. (Egyedi párosítás a tojáslogós belsővel!)
Belső oldal: Vastag járatszám, valamint az új végállomás és a hozzá előtte lévő leszállóhely megjelölése. Székesdűlő irányában a 10. és 11. megálló sorai között hiányzik az elválasztó-vonal.
Évjárat: 2003.február.1-jén, 1 hónappal a változás után a végállomás Székedűlő, ipartelephez került.
Külső oldal: Ennek megfelelő végállomásmódosítás újlogós betűtípussal.
Belső oldal: Egy új (leszálló)megállóhely és a végállomás változása.
Évjárat: 2003. március 1.
Külső oldal: A járat útvonala szerződés keretében az Auchanig hosszabbodott. Ez is újlogós típussal készült el.
A járat az Auchan zárvatartása idején továbbra is Székesdűlő, ipartelepig közlekedett. Ettől kezdve tehát két féle tábla készült a 104-es, e tábla tojáslogós párja még nem került elő.
Belső oldal: A megállólistát az utolsó generációs táblákra jellemző típussal, új piktogramokkal dolgozták át.
Évjárat: 2003.08.26. (új megálló létesítése a Vízművek lakótelepnél)
Külső oldal: A Kossuth utcai végállomás három sorban lett kiírva.
Belső oldal: Új járat a Tesco-busz (2003. május), mely feltüntetése igen furcsán hat egy szerződés keretében Auchanig közlekedő járat esetében.
Évjárat: 2003.08.26., az Auchan zárva tartása idején használt Székesdűlős verzió.
Belső oldal: Az Auchanos szériával ellentétben az Árpád útnál is jelöli a Tesco-buszt.
Évjárat: 2004, az Auchan zárva tartása idején használt Székesdűlős útvonal
Belső oldal: Az előző Székesdűlős táblához képest különbsége, hogy a Tesco-buszt a Temesvári utcánál jelöli.
Évjárat: 2004, az Auchan nyitva tartása idején használt széria
Belső oldal: Ahogyan a Székesdűlős szérián, az Auchanos esetében is a Tesco-buszt a Temesvári utcánál jelöli.
Évjárat: 2005 ősz - tél, az Auchan zárva tartása idején használt Székesdűlős útvonal
Külső oldal: Székesdűlő ipartelep vessző nélkül
Belső oldal: A járatszám felülre, a logó alulra került, "kapcsolatok" helyett "lehetőségek". Tartalmi különbsége nincs
Ez a duplaoldalas tábla valószínűleg a Váci úti felújítási munkálatokhoz kapcsolódó lezárás apropóján készült 2006 elején. A járat néhány napig rövidített útvonalon járt.
Évjárat: 2007. szeptember, puha műanyag (Auchanos verzió)
Külső oldal: Néhány milliméterrel kisebb betűk.
Belső oldal: Zrt-s logó. Új járat a 96A (2006. október), 177 -> 231.
Évjárat: 2007. szeptember, puha műanyag (Székesdűlős verzió)
Külső oldal: Néhány milliméterrel kisebb betűk. Székesdűlő 3 sorban, elválasztva, és Székesdűlő után vesszővel.
Belső oldal: Az Auchanossal azonos módosítások.
Évjárat: 2007. december, puha műanyag (együtt ismertetem a Székesdűlős és Auchanos verziókat)
Belső oldal: Új megálló az Ezred utcánál. Megálló átnevezése: Berzeviczy Gergely utca -> Temesvári utca. Volán átszállások feltüntetése. Az Árpád üzletháznál törölték a 20-ast, az Auchanos verziónak érthetetlen okból még a 96A-t is Újpest-központnál.
Évjárat: 2008. május, digitális nyomtatással (Auchanos verzió)
Külső oldal: Néhány milliméterrel nagyobb karakterek, ám vízszintes irányból összenyomva. A járatszám nagyobb, karakter-köze nőtt.
Belső oldal: Nem jelöli a Volán átszállásokat. Az Auchan felé Újpest-központnál továbbra sem jelöli a 96A-t, ugyanitt a 170-es helyett alapjáratot jelöl.
Évjárat: 2008. július, digitális nyomtatással (Auchanos verzió). Tartalmi különbség nélkül.
2008.09.06-tól a Székesdűlőig közlekedő 104-esek 104A jelzést kaptak.
104A
Évjárat: 1987. július 27. (Dózsa György út elnevezésű megállóhely megszüntetése) - 1987. szeptember (25A járat beindítása)
/ebből a szériából balos és duplaoldalas kivitel egyaránt készült/
Évjárat: szintén 1987. július - 1987. szeptember
Belső oldal: több helyen félreszitázás, A Tungsramnál és a Megyeri útnál 96-os helyett 96-ost jelöl (mindkettő helyes).
Évjárat: 1990. december (3-as metró újpesti szakaszának átadásakor)
Külső oldal: Rákospalota rövidítés nélküli kiírása megszűnt.
Belső oldal: A metróátadás miatt számos változás történt megállók és járatok terén is. Megállóváltozások: Tito utca -> Tito utca (Árpád út), a Bajcsy-Zsilinszky út, Kis Zsigmond utca és Árpád út megállókból összevonva jött létre az Újpest-központ és Berzeviczy Gergely utca megálló. Az Árpád út (Váci út) megállót véletlenül kétszer írták ki. Az átszállások tekintetében is jelentős - már más tábláknál kifejtett - változások vannak.
Évjárat: 1993. július
Külső oldal: 1993 júliusától útvonala hosszabb, a Vízművek lakótelepig közlekedik.
Belső oldal: Megállóátnevezések: Batthyány utca -> Széchenyi utca, Tito utca (Árpád út) -> Árpád üzletház, Árpád út (Váci út) -> József Attila utca, Táncsics Mihály utca -> Károlyi István utca, Lipták utca -> Zsilip utca, Hoffmann Ottó utca -> Béla utca. Több megállónévben is látható a szerkesztettségre utaló vastagabb betűtípus, pl: Széchenyi utca, Árpád üzletház, József Attila utca, Károlyi István utca.
Évjárat: 1994. október, első tojáslogós (a balos által megjelölt irányt nézve megállóváltozás nincs). A négy karakteres járatszám helyigénye miatt nem lett középre igazítva, hanem - a többi járat tábláitól eltérően - felülre van tolva.
Évjárat: 1996. április, puha műanyag, utolsó széria.
Belső oldal: Megszűnt járatok törlése: 11-es villamos, 43-as busz.
1996. június 28-án a 104A jelzése 104-esre változott, a hosszú 104-es takarékossági okokból megszűnt.
UGRÁS A KÖVETKEZŐ OLDALRA (105-TŐL)
|