7
Évjárat: 1977. január - augusztus (még jelöli az augusztusban megszűnt 37A villamost), fém tábla. Külső oldaláról nincsen fénykép
Sablonnal fújt táblák a 80-as évek első feléből. Egyik fémre, másik műanyagra készült, azonos sablonnal.
Évjárat: 1985. március (a 20-as már a Keleti pályaudvartól indul) - 1986. május (116-os beindítása)
Belső oldal: A gyorsjáratokat a rosszabb minőségű festék miatt lekoptak. A megállólista a régi típusú vastag vonalas táblázattal készült.
Évjárat: 1987. január (153 -> 153) - 1987. március (a 7-es ekkortól megáll a Tétényi úti kórháznál is)
Belső oldal: A korszakban megjelenő vékonyvonalas táblázattal készült. 3 megállóhely rövidítése megszűnt, a Kazincy utca esetében azonban rövidítést alkalmaznak. Egy helyen feltüntették a 7A-t, egy másik megállónál törölték. Új járatok: 114,116,153. Megszűnt: 9-es villamos, 153-as busz.
Évjárat: 1988. május (15A beindítása)
Belső oldal: A tábla érdekessége, hogy nem az előző széria listájából dolgoztak, hanem még a kettővel ezelőtt bemutatott vastag vonalas táblázatból indultak ki. Emiatt az előző szériánál említett megálló kiírások és a lista több része még a régi állapotában van meg. Törölték a megszűnő 12, 12A járatokat, feltüntették a 15A-t. A 153-ast hibásan még feketével jelöli. A 7-es 1987 márciusa óta megáll a Tétényi úti kórháznál, de ezt is véletlenül feketével szitázták rá.
Sajnos ebből a táblából csak ez a fél darab maradt meg:
Évjárat: 1989. március (már közlekedik a 127-es) - 1990. augusztus (még jelöli az 1,5 és 41E járatokat).
Belső oldal: (már ami látható belőle): Új járat a 127-es. Egyéb átszállási változások:A Kosztolányi Dezső térnél a 40-es eltűnése (lehetséges, hogy csak lekopott) és a 153-as törlése. A Tétényi úti kórháznál korrigálták a 7-es átszállást, viszont több átszállás eltűnt amit az utóbbi két szérián vezettek fel (7A - Puskás Tivadar utca, 114 - Kelenföldi városközpont)
FÉNYKÉPET KERESEK JOBB ÁLLAPOTÚ TÁBLÁRÓL!
Évjárat: 1990. szeptember 1. (41-es beindítása) - december 13. (még jelöli a 20A-t és 30-ast).
Belső oldal: Érdekesség, hogy a korai balosszériákra jellemző vastagvonalas táblázat még mindig fellelhető. Megszűntek: 1, 5, 41E
Évjárat: 1991 - 1992. december (még jelöli a 172-est)
Belső oldal: Vékony vonalas táblázat alkalmazása. Megállónéváltozások: Népstadion út -> Zichy Géza utca, Felszabadulás tér -> Ferenciek tere, Tétényi úti kórház -> Szent Imre kórház, Kelenföldi városközpont -> Kelenföld, ~). A módosításokat vastagabb betűkkel készítették. Megszűnt a 20A és 30-as, valamint a 20-as nem a Keleti pályaudvartól indul. Érdekes módon a tábla csak az utolsó 5 megálló esetében tért át arra az átszállástájékoztató módszerre, hogy minden lehetséges járatot megjelöl.
Évjárat: 1994. április, utolsó balos (az egyik legnagyobb számban fennmaradt balosszéria)
Belső oldal: Minden lehetséges átszállás feltüntetésre került, de csak a lényeges változásokat jelöltem. A Kolumbusz utca C-vel lett kiírva. Megszűntek a 15A, 55, és a 172-es járatok.
Évjárat: 1995. augusztus, első tojáslogós tábla (kijelző meghibásodás esetére vagy táblás járművel pótlás céljára gyártva)
Évjárat: 2000. április 30. (10-es busz megszüntetése, melyet már töröltek) - május 29. (23-as villamos lerövidítése, melyet még jelöl a Keletinél)
Belső oldal: 1999-2001 években néhány járatnál, elsősorban dél-pesti vonalakon (19,48,51) alkalmazott megállólista. A Columbus utca ismét K-val lett írva. Az átszállási változásokat nem részleteztem, ugyanis 1995 óta igen sok változás történt.
Évjárat: 2000. szeptember (63-as villamos beindítása) - december (1A beindítása, amit még nem jelez)
Belső oldal: Törölték a lerövidült 23-as villamost, új járat a 63-as villamos.
/keresek jobb minőségű fotót erről a tábláról/
Évjárat: 2002. július (32-es megszüntetése), utolsó tojáslogós, pufi stílusban átdolgozva (pótlások esetére illetve a táblás 435-ösön)
Belső oldal: Új járatok: 1A villamos, 40E és 172-es busz. Megszűnt a 63-as villamos és a 32-es busz.
Évjárat: 2007. július 12., puha műanyag - a duplacsuklós VOLVO 7500 tesztidőszakára készített tábla, de későbbiek során is használatban maradt.
Mindkét oldal azonos.
Évjárat: 2007. október 25.- a Kravtex Credo BN 18 tesztidőszakára készített duplaoldalas tábla. Anyaga nem ismert. A lekerekített sarkú alap és a rövidítés a régi időket idézi, de a karakterek változatlanok.
Évjárat: 2007 vége - 2008. január, puha műanyag. Kijelző meghibásodás, vagy táblás járműves pótlás esetére.
Külső oldal: Laminált. Helvetica karakterekkel.
Belső oldala üres.
Évjárat: 2008. április. Digitális nyomtatással. Az összevetést az eltelt hosszú időszak miatt nem készítettem el a 2002-es szériához.
Évjárat: 2008. augusztus 21., első széria - a pk utáni első szériákra jellemző matricás kivitelben
Külső oldal: Albertfalvai végállomás elnevezése módosult
Belső oldal: pk utáni rengeteg változás miatt részletezésére nem tértem ki. A viszonylat esetén útvonal- és megállóváltozás nem történt (az átnevezéseken kívül)
Évjárat: 2009. február, matricás kivitel
Belső oldal: A korszakra jellemzően a korábbi, nehezen olvasható, vastagvonalas és kis-karakteres táblázat helyett szellőssebb, jól átlátható táblázat készült. Hálózati változás: Szabadság híd átadása, az itt közlekedő 47-49 villamosok ismét járnak, a pótlóbuszok és a tehermenesítő 41A villamosjárat megszűnt (a pótlóbusz átszállása a Tétényi útnál kinnmaradt). A 273E (ex. Pólus busz) szintén megszűnt 2008. december 31-én. A budai főgyűjtőcsatorna építése miatt a rakparti villamosokon vágányzár van, emiatt 19-41V járat közlekedik. Egyéb, kisebb és tulajdonképpen fölösleges módosítások például az 5-ös busz feltüntetése iránymegjelöléssel a Stefánia útnál, egy 178-as átszállás áthelyezése a Keleti pályaudvartól a Berzsenyi utcához, Zugló vasútállomásnál a MÁv logó utáni "Zugló" felirat törlése, de csak Albertfalva felé.
Évjárat: dátumozása 2009. július, de tartalmazza az 2009. augusztus 21-től életbe lépő változásokat (ezeket azonban ekkor már lehetett tudni, pl. 95-ös rövidítése) - matricás.
Külső oldal: Albertfalva végállomás kisebb karakterekkel, vízszintesen elnyújtva.
Belső oldal: A jobb oldali táblázat felosztása változott, Rudas gyógyfürdő megálló a bal oszlopba került. 2009. augusztus 21-i, paraméterkönyv felülvizsgálata után az alábbi változások történtek: 95-ös busz rövidítve a Puskás Ferenc stadionig. Megszűntek: 33A, 141A. A 240-es járat a Kosztolányi Dezső teret is érinti, ezért feltüntették. 2009. július végén megszűnt a budai dunaparti vágányzár, így a 19-41V villamospótló is - a 19-es villamos ismét szerepel a listában. Az Astoriánál szerepel a 15-115 járat, a Kecskeméti utca átépítése miatt voltak terelve. Kelenföld városközpontnál Volán átszállás került feltüntetésre.
Évjárat: 2011. január, matricás
Külső oldal: Zurich karakterek, kék színnel
Belső oldal: A korszakra jellemző "vonalcsíkos" kialakítás. Megállóváltozás nem történt, azonban a tábláról lemaradt az Albertfalva irányú "Bosnyák tér" megállóhely. Az átszállások részletezésére az eltérő kialakítás miatt nem tértem ki.
Évjárat: 2011. május, matricás
Belső oldal: BKK logó megjelenése. Szögletes helyett új típusú, kerek metrópiktogramok. Urániánál a színházak feltüntetése. Hálózati változás: megszűnt a 178A (178-as csak a Keleti pályaudvarig jár). A budai oldalon több, elmaradt átszállás feltüntetése. Pesti oldalon elmaradt 28A villamos, 233E busz és 74-es troliátszállás feltüntetése, továbbá 74-es iránymegjelölése történt.
Évjárat: dátum szerint 2011. május, valójában 2012. április vagy május. matricás
Külső oldal: Nem változott.
Belső oldal: Hálózati változás: 230-as beindítása (2012. április 2.). Egyéb szerkesztések: Tétényi útnál a posta feltüntetésre került. Albertfalván és a Rudas fürdőnél elmaradt átszállások feltüntetése.
Évjárat: 2012. október, matricás
Belső oldal: Kis mértékben megváltozott kialakítás: logó a jobb felső sarokban, BKV logó nélkül, korszakra jellemzően jelmagyarázatos rész megjelenése. Új vasúti és volán piktogramok. Szent Gellért térnél a Szkéné Színház megjelölése. Átkelőhajók feltüntetése a Ferenciek terénél, egyéb átszállási változás nincs.
Évjárat: 2013. február, matricás
Külső oldal: Zurich karakterek, de a feliratok vízszintesen összenyomva.
Belső oldal: stílusbeli változások: sötétebb vonalcsík és intézménynév-háttér, átszállások viszont világosabb árnyalattal. Kerületek neve szürke helyett feketével. Vasúti és P+R piktogramok változása, jelmagyarázat sötétebb szürkében. Tartalmi változás: Ferenciek tere átépítése miatt a 15-115 buszok Angyalföld felé a Kiskörúton közlekednek, valamint február 11-től a Móricz Zsigmond körtéri 203-as megszűnt. Megszűnt a 2A villamos is.
Évjárat: 2013. május, a június 1-i Rákóczi úti változásokra készíte. külseje táblára nyomott, belül matricás. Útvonala Újpalotáig hosszabbítva.
Külső oldal: korszakra jellemző Frutiger karakteres kialakítás, Albertfalva végállomás a másik oldalra helyezve.
Belső oldal: új típusú vonalcsíkos kialakítás (intézmények, kerületek megjelölése nélkül, világosabb árnyalatokkal), itt is fordított elrendezéssel Az irányonként eltérő elnevezési megállók helyett a jellemzőbb név használata mindkét irányban, vagy átnevezés: pl. Hamzsabégi út / Tétényi út helyett Karolina út. Dózsa György út megálló neve Reiner Frigyes parkra módosult, a Róna utca megálló Tisza István térre. Megszűnt a Hermina út megállóhely. Hálózati változások: 7E is Újpalotáig közlekedik, 33E->133E (meghosszabbítva Újpalotára),173E->107E. A 173-as megszűnt, helyette a 7A közlekedik, melyet a tábla (mivel betétjárata) nem jelöl. Egyéb, nem Rákóczi úthoz kapcsolódó: megszűnt a 109-es busz.
Évjárat: 2014. március 28. - a 4-es metró átadásakori állapotok. Nem matricás
Külső oldal: Nagyobb járatszám. A végállomásfeliratok kisebbek, mivel nincsenek függőlegesen elnyújtva.
Belső oldal: Megállók vastagabbal és nagyobbal szedve a jobb láthatóság érdekében, ismét a 2012-es végállomás elrendezés van a vonalcsíkon (Albertfalva került bal oldalra). Megállók átnevezése: Fonyód utca -> ~ /Sáfrány utca, Kelenföld városközpont -> Bikás park (és még egy külön Bikás park megálló létesítése Albertfalva felé), Stefánia út -> ~ / Thököly út, Rákospatak utca -> ~ /Csömöri út, Miskolci utca -> ~ / Csömöri út. 4-es metróhoz kapcsolódó számos változás a Rákóczi út térségében (például 8, 8A, 107, 133, 233, illetve megszűntek: 107E, 133E, 233E) és a Móricz Zsigmond körtér térségében.. Egyéb változások: 224-es busz átszállás áthelyezése az Apolló utcához és irányainak feltüntetése, hasonlóképp iránymegjelölés a 146-osnál is. Továbbá új járat a 48-as villamos.
Évjárat: 2015. szeptember. Mindkét oldalán táblára nyomott.
Belső oldal: Stílus tekintetében változatlan. Bubi állomások feltüntetése, némely átszállási oszlopok szélességének változása a módosítások következtében. Megállóváltozás: Albertfalva felé megszűnt a 2. Bikás park megálló. Hálózati változások: 2014. és 2015. szeptember 1-től a 4-es metró utáni hálózat első és második felülvizsgálata is megtörtént már: 153A és 258-as módosított útvonalon közlekedik. Új járatok: 154. Rövidült: 88, 188E, 272. 240E->240. Továbbá megszűnt az 1A és 28A villamos. Egyéb, nem hálózati szempontból történt változások: fölöslegesnek ítélt 74-es troli és 224-es átszállás törlése, 146-os iránymegjelölés törlése. A fonodó villamoshálózat építése miatt a 17-es villamos helyett pótlóbusz közlekedik.
Évjárat: 2020. november, matricás.
Külső oldal: újbalos kivitel, kisebb, de változatlan karakterekkel.
Belső oldal: Megálló: új megálló Újpalota felé - Andor utca / Tétényi út, mindkét irányban új megálló: Gárdonyi tér. Átnevezés: Szent Gellér tér -> Szent Gellért tér - Műegyetem M. Hálózati változások: rengeteg változás 2015 óta, ezek elsősorban a fonódó villamoshálózat átadása miatt, valamint az ekkor zajló M3 metrófelújítás kapcsán. Egyéb átszállások: egy hibás, ekkoriban tudomásom szerint nem közlekedő 56-os villamospótló feltüntetése Albertfalvánál. Több , azóta létesült Bubi állomás teltüntetése. 224-es iránymegjelölése a Fő téren.
Évjárat: 2023, duplaoldalas újbalos kivitel, az előzővel azonos grafikával, de lekerekített sarkú táblán és közvetlenül a táblára nyomva.
7 - garázsmeneti táblái (pk után)
Matricás duplaoldalas, valószínűleg induláskori gyártás (2008.augusztus):
matricás:
külső oldala táblára nyomott, belül matricás:
7A
Sablonnal fújt fém duplaoldalas a 80-as évek elejéről:
Azonos sablon, kiegészítve a Fürst garázsra utalással, az LTP. utáni vesszővel, és az "úti" ékezetével, műanyagra fújva:
Évjárat: 1987. január (153-as beindítása, melyet már jelez a tábla) - december (12 és 12A megszüntetése, melyeket még jelez a tábla)
Évjárat: 1990. december (Már nem jelöli a 20A és 30 járatokat, azonban véletlenül bennhagyták a 20-ast melyet rövidülése miatt törölni kellett volna)
Külső oldal: A végállomás elnevezése Albertfalva lett, a Keleti pályaudvar 2 sorba került. Az "A" betű meglepő módon a régebbi típus lett, a 80-as évek elejének vékony típusa.
Belső oldal: Megállóváltozás nincs, megszűnt (1,12,12A,30) és megváltozott (lerövidülő 12) járatokat töröltek, új járatokat (15A,127) jelöltek. A feltüntetett viszonylatok vékonyabb és nagyobb számokkal lettek kiírva.
Évjárat: 1991 eleje
Belső oldal: Megállónévváltozások: a Felszabadulás tér helyett az 1990 szeptember óta létező Ferenciek terét jelöli (Felszabadulás tér még 1992 januárjáig létezik). Átszállások: Törölték a hibásan szereplő 20-ast, érthetetlen okokból a 99-est, továbbá a 40-es helyett 40-es szerepel, a Puskás Tivadar utcánál pedig feltüntették a 7-est. Az "U." rövidítések helyett mindenhol utca feliratokat láthatunk.
Évjárat: 1991 második fele, még mindig piros gyorsjáratokkal.
Belső oldal: Ismét jelöli a 99-est, de ezúttal egy 86-os maradt le. Két elmaradt átszállást (7, 7) pótoltak, a Kosztolányi Dezső térnél 40-es helyett ismét 40-est jelöl. a Szent Gellért tér rövidítés nélkül lett írva, a Móricz Zsigmond körtérnél a 127-est és 153-ast megfelelő sorrendbe helyezték.
Évjárat: 1992-1993? (A dátum ellentmondása, hogy a Ferenciek terénél nem jelöli az 1993 decemberében megszűnt 15A-t, viszont a Kosztolányi Dezső térnél 1992 decemberében megszűnt 172-est még igen).
Külső oldal: Ezen a szérián általánosan minden tábláról lemaradt a Keleti pályaudvar K-ja.
Belső oldal: Átszállások: érthetetlen okokból törölték a 15A-t (hiszen a 172-es előbb szűnt meg), a 86-ost visszaszerkesztették, a 40-es helyett ismét alapjáratot jelöl.
Évjárat: szintén 1992 vagy 1993 (de mindenképp későbbi az előző táblánál).
Külső oldal: Ezen a szérián is lemaradt a Keleti pályaudvar K-ja.
Belső oldal: Egy megállóátnevezés: Tétényi úti kórház -> Szent Imre kórház (vastagabb betűkkel. A kórház átnevezése hivatalosan 1991. december 9-től él).
Évjárat: 1994. szeptember, első tojáslogós
Külső oldal: Itt már nincs nyomdahiba, Keleti pu. hiánytalanul olvasható.
Belső oldal: Egyedi lista: a megállók betűi az átlagosnál valamivel kisebbek és össze vannak "sűrítve". A balos által megjelölt irányt vizsgálva nem történt megállóváltozás.
A járaton 1994-től Ikarus 435-ösök közlekedtek, ezért a táblagyártás csak pótlások esetére korlátozódott.
Évjárat: 1999 vége - 2000 első fele
Belső oldal: A továbbra is régi külsőhöz egy teljesen új belső, a korszakra jellemző vastag járatszámmal. Megállóváltozás nincs. Az átszállási változásokat nem részleteztem, ugyanis 1995 óta igen sok változás történt, ezek javarészt ismertek.
A járat 2005. december 2-án üzemzárással a 73-as meghosszabbítása és alapjáratként való közlekedtetése miatt megszűnt.
A viszonylatszám 2013. június 1-től, a Rákóczi úti járatok átszervezésekor ismét használatba került. A korábbi 173-as viszonylat (Újpalota - Bornemissza tér) útvonala a Bosnyák térig rövidült, és a 7-es betétjárataként funkcionált (Újpalotát egyéb viszonylatokkal szolgálták ki)
Évjárat: 2013. május, a június 1-i beindításra. Külseje táblára nyomott, belül matricás.
Külső oldal: korszakra jellemző Frutiger karakteres kialakítás
Némely darabok festékfolyásos külső oldallal készültek:
Évjárat: 2013. december, mindkét oldalán matricás
Külső oldal: Nagyobb járatszám, kisebb karakterek, melyek nincsenek már elnyújtva.
Belső oldal: a járatszám balra húzva. Megszűnt a 115-ös járat. Szent Gellért térnél az átkelőhajók feltüntetve (Ferenciek terénél pedig a sor aljára helyezve), továbbá a 72-es troli irányjelölése a Stefánia útnál.
2014. március 28. üzemzárással a 4-es metró beindítása miatt megszűnt.
7C TEHERMENTESÍTŐ JÁRAT
2003 március végétől augusztus végéig közlekedett. Indításának oka a Bocskai úti aluljáró építése volt, a 7A járatot tehermentesítette és a kiskörúti villamosokat pótolta.
Hibás széria: egyik oldala 7C, de fehér kerettel, másik oldala 47V
UGRÁS A KÖVETKEZŐ OLDALRA (7E-től)
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
|