Belső oldal: Megszűnt a 12, 12A és J járat, és 1989 márciusa óta a 16 és 116-os járatok nem a Moszkva térről indulnak, helyettük a várbusz közlekedik. Más, jelentéktelen módosítások: feltüntették az 5-öst is több helyen, valamint egyéb elmaradt, de nem lényeges átszállásokat. Hiba azonban, hogy az 1988-ban indult 15A feltüntetése elmaradt.
Évjárat: 1990. december
Belső oldal: Megszűnt az 5-ös (augusztus hónapban) és 84-es járat helyett decembertől a 84-es közlekedik. A 105-ös feltüntetése elmaradt, valamint a szintén decemberben létesített végállomási leszállóhelyet sem jelzi.
Évjárat: 1993 (az átszállási számtípusok alapján)
Belső oldal: A korábbi szérián elmaradt változásokat (megálló és 105-ös) pótolták. Utóbbi miatt az Alagút utcai átszállásokat egy 1993-as évben használt, kövérebb számtípussal átdolgozták, csakúgy mint a Vérmező útnál korábban kifelejtett villamos-átszállásokat.
Évjárat: 1994. augusztus, első tojáslogós
Évjárat: 1997 második fele (korszakra jellemző Kelenföld felirattal)
Külső oldal: A végállomásokat megcserélték.
Belső oldal: A két irányt is megcserélték az előző szériához képest. A megszűnt járatokat hézagot hagyva törölték, iletve az azóta elindult 173-ast feltűnően a számsor végére tolva beszerkesztették. Az autóbuszok 1995 októberétől nem a templom megkerülésével, hanem az Irányi utca - Károlyi utcai aluljáró útvonalon hajtottak fel az Erzsébet-hídra, ezért a Pasaréti tér felé új megállót létesítettek a 15-ös járat Ferenciek terénél lévő megállójában (érdekes a kis méretű "tere" felirat). A Szarvas térnél feltüntették a korábban elmaradt 19-es villamost.
Évjárat: 1998 vége - 1999 eleje.
Belső oldal: A bal oldali listán igénytelennek ható átszerkesztés: Dózsa tér helyett Dózsa György tér kis méretű egyedi betűkkel. Logóváltozás: új típusú rt-s.
Évjárat: 1999. július 6.
Belső oldal: Az 56, 56E járatok helyett az 56-os közlekedik, amely a korábbi 56E helyén éktelenkedik (Pasarét felé a Fogaskerekű vasútnál azonban még fenn maradt az 56-os). Vékony típussal beszerkesztették a korábban kifelejtett city-buszt és a 156-ost.
Évjárat: 2003. szeptember (118-os villamos beindítása)
Belső oldal: Új járat: 118-as villamos. Feltüntették a korábban kimaradt várbuszt, továbbá itt már nincs hibás 56-os a fogaskerekűnél.
Évjárat: 2006. június - 2007. március (puha műanyag, de még dátumozatlan)
Belső oldal: Vasas sportpálya -> Vasas pálya. Fogaskerekű helyett ~ vasutat jelez. Megszűnt: 7A. Új járat: 73-as.
A 2008-as új paraméterkönyv bevezetésekor 2008. szeptember 6-tól összevonásra került a 25 és 67V járatokkal, Rákospalota, Kossuth utcáig hosszabbítva.
Évjárat: 2008. szeptember 6., első széria - a pk utáni első szériákra jellemző matricás kivitelben, nehezen olvasható listával.
Belső oldal: Az Urániánál hibásan 233-ast jelöl 233E helyett, továbbá a Széchenyi útnál 24-est 224 helyett.
Évjárat: 2008. szeptemberi dátumozás, de a fentinél későbbi (szeptember vége / esetleg október)
Belső oldal: Csak a Pasaréti irányban van különbsége: az Urániánál hibásan jelölt 233-ast korrigálták. Stefánia útnál jelzi a 75-öst. (ellenirányban változatlanul hibásan szerepel 24-es a 224-es helyett).
Évjárat: 2009. február, matricás
Külső oldal: Nem változott.
Belső oldal: Stílus: A korszakra jellemzően vékonyabb vonalas táblázat a jobb olvashatóság érdekében. "Felé" helyett nyíl használata (231-esnél). Hálózati változások: Szabadság híd átadása, az itt közlekedő 47-49 villamosok ismét járnak, a pótlóbuszok és a tehermenesítő 41A és az 56-os villamosjárat megszűnt. A 273E (ex. Pólus busz) szintén megszűnt 2008. december 31-én. Új járat: 204-es busz (2008. szeptember 30.). A budai főgyűjtőcsatorna építése miatt a rakparti villamosokon vágányzár lépett életbe, emiatt 19-41V járat közlekedik. Egyéb szerkesztések: fogaskerekű átszállás villamosok mellé helyezése, a vasúti átszállás után a fölösleges "Zugló" kifejezés törlése. A 224-es továbbra is hibásan, 24-esként olvasható a Széchenyi útnál.
Évjárat: 2009. május, matricás
Külső oldal: néhány milliméterrel kisebb karakterek
Belső oldal: A dátumon kívül semmilyen különbsége sincs.
Évjárat: 2009. augusztus, matricás
Külső oldal: egyedi eset, mivel már Zurich karakterekkel, de még fekete színnel készült
Belső oldal: A belső járatszám is Zurich. Hálózati változások 2009. augusztus 22-től: a 95-ös a Puskás Ferenc stadionig rövidült. Megszűnt: a 190-es és 256-os, továbbá a 2-es villamospótlás is véget ért. 2009. július végén megszűnt a budai dunaparti vágányzár, így ez a villamospótló is. Több átszállás átrendezése tényleges változás nélkül. 2009. június 6-tól Rákospalota végállomási rendje változott, a korábbi Fő úti végállomási fel és leszállóhely helyett a Csobogós utcában történik a leszállás, a felszállás pedig a korábbi "Kossuth utca" megállóhelyen történik. Ezzel egyidejűleg megálló-átnevezés is történt: Csillagos köz -> Régi Fóti út.
Évjárat: 2010. május, matricás
Külső oldal: változatlan karakterek, de már kék színnel
Belső oldal: A korszakra jellemző "vonalcsíkos" kialakítás. Megálllóváltozás nem történt. Az átszállások részletezésére az eltérő kialakítás miatt nem tértem ki. Az irányonként eltérő nevű megállók esetében a budai oldalon sok pontatlanság tapasztalható: például Moszkva tér (Csaba utca) ellenirányú párja Moszkva tér lenne, Döbrentei tér esetében Szarvas tér, Mikó utca megállót mindkét irányra jelöl, holott csak Kossuth utca felé létezett.
Évjárat: 2010. június, matricás
Külső oldal: nem változott.
Belső oldal: Az előző széria megállóhibáinak korrigálása. Átszállási változások nincsenek, egy apró elrendezési változás van az Alagút utcai átszállásoknál.
Évjárat: 2011. május, matricás
Külső oldal: nem változott.
Belső oldal: Moszkva tér -> Széll Kálmán tér. Az Attila út megálló neve 2011. október 1-től Körmöci utca, ezt utólagos matricával javították. A metrólogók a téglalap helyett az új típusú kerek formájúak lettek. A táblán szerepel az azóta létrejött BKK logója. Átszállásokban nem történt változás, pedig a 178A áprilisban megszűnt, és május 1-től a 90-es járatot is átszámozták.
Évjárat: 2011. szeptember, matricás
Külső oldal: nem változott.
Belső oldal: Stílus: BKK-BKV logó nem a szürke sávban, hanem külön fehér kerettel. Tartalmi változás: 1. megállók - Körmöci utca már nyomtatásban is megjelenik. 2. intézmények: Urániánál "Uránia Nemzeti Filmszínház" és további más színházak feltüntetése, Astoriánál a zsinagóga feltüntetése. 3. átszállások: megszűnt: 178A (2011. április 3.), 90, 90A -> 21, 21A (2011. május 1.). Elmaradt átszállászok pótlása (72-es troli Zuglónál, 22-es család a Városmajornál, 28A villamos a Blaha Lujza téren). Fölöslegesnek ítélt átszállások törlése: 178-ast több helyen.
Évjárat: 2013. február 22. (2A villamos megszüntetése), matricás
Külső oldal: nem változott.
Belső oldal: Stílus: Már csak BKK logót használ, amit a jobb felső sarokba helyeztek el. Hálózati változás: megszűnt a 22E, új járatok: 22A, 230-as és az átkelőhajók. A 801-es Volán járat nem érinti a Széll Kálmán teret. A Ferenciek tere átépítése miatt Lehel tér felé a 15-115-ös autóbuszok a Kiskörúton közlekednek.
Évjárat: 2013. május. külseje táblára nyomott, belső oldala matricás
Külső oldal: korszakra jellemző Frutiger karakteres kialakítás
Belső oldal: Stílus: új típusú vonalcsíkos kialakítás (intézmények, kerületek megjelölése nélkül, világosabb árnyalatokkal). Megállók: megszűnt a Pasaréti téri megálló a végállomásra érkezés előtt. Több megálló esetén a megállónév mindkét irányban azonos lett (Virág árok, Széll Kálmán tér, Huszár utca, Epres sor), továbbá a Csillagos köz / másik irányban Kazincy utca megállópár neve Juhos utca lett. Hálózati változás: megszűnt a 109-es busz. Egyéb átszállások: lorábban elmaradt átszállást tüntettek fel (231-es busz), azonban a Széll Kálmán téren nem jelzi a volán járatokat.
Évjárat: 2014. január, mindkét oldal matricás
Külső oldal: Frutiger, de nagyobb karakterek az előző szériához képest
Belső oldal: A vonalcsík és az átszállások sötétebb kékkel szedve, amely jobb láthatóságot eredményez. Megállók átnevezése: Dózsa György út -> Reiner Frigyes park, Széchenyi út / Kolozsvár utca -> Vág utca. A Rákóczi úti járatok átszervezése után új járat: 7A. Hosszabb útvonalon közlekedik: 133E, 233E. átszámozás: 173E -> 107E. Széll Kálmán téren feltüntették a korábban kimaradt volán átszállásokat, valamint egy 224-es átszállást áthelyeztek.
Évjárat: 2014. március 28. - a 4-es metró átadásakori állapotok. Mindkét oldalán táblára nyomott.
Külső oldal: Két végállomás megcserélése. Frutiger, de kisebb karakterekkel és elnyújtás nélkül alkalmazva
Belső oldal: Megállók vastagabbal szedve a jobb láthatóság érdekében. Megállók átnevezése: Gábor Áron utca -> ~ / Pasaréti út, Széll Kálmán tér ellenirányban ismét Széll Kálmán tér (Csaba utca), Stefánia út -> ~ / Thököly út, Nagy Lajos király útja -> ~ / Czobor utca, Kossuth utca lakótelep elnevezés használata mindkét irányban. 4-es metróhoz kapcsolódó számos változás a Rákóczi út térségében (8, 107, 133, 233, illetve megszűntek: 107E, 133E, 233E) és a Széll Kálmán téren is (140, 140A). Egyéb változások: 224-es busz és 74-es troli átszállási irányainak feltüntetése, továbbá új járat a 48-as villamos.
Évjárat: 2023, duplaoldalas újbalos kivitel, korszakra jellemzően lekerekített sarkú táblán.
5 - garázsmeneti táblái
A járatra garázsmeneti tábla is készült 1996-ban puha műanyagból, duplaoldalas kivitelben
Matricás duplaoldalas, valószínűleg induláskori gyártás (2008. szeptember):
2010. április:
5
Évjárat: 1986. november (16A helyett 116-os közlekedik) - 1988. január (még léteznek a 12,12A járatok)
[A tábla műanyagba lett csomagolva, gyűjtemény részeként]
Évjárat: 1989 márciusa körül (utolsó széria). A táblát fényezőműhelyben, jármű-ablakok letakarására használták, ezért lett kékes színű.
Belső oldal: Törölték a megszűnő J, 12A és 12-es járatokat, valamint az 1989 márciusában a Moszkva térről áthelyezett 16-ost és 116-ost. A Március 15. téren feltüntették az 1988 májusában indult 15A járatot.
A járat járműkihasználatlanság miatt szűnt meg 1990 augusztusában.
6
Évjárat: 1988. január - 1989. március, mivel nem jelöli a 12-es és 12A járatokat (1988 januárjától nem közlekednek) sem az 1989 márciusában indult 106-ost a Bogdáni útnál.
Évjárat: 1990. december
Külső oldal: A Marx tér felirat törlése (csak a végállomás elnevezése változott, a Marx tér elnevezés ekkor még élt.)
Belső oldal: A tábla kopottsága miatt nem tudtam minden változást feltüntetni. Megállónévváltozás: Lajos utca -> Nagyszombat utca, Honvéd utca -> Sallai Imre utca. Megszűnt járatok: 55 (feltehetően törölték, megállapítani nem tudtam), 60, 84. Új járat a 84-es és a 106-os (feltehetőleg jelöli).
Évjárat: 1994. augusztus, első tojáslogós
Külső oldal: A két végállomás helyének felcserélése.
Belső oldal: A balos által megjelölt irányhoz képest két megállónévváltozás: Nagyszombat utca -> Galagonya utca, Sallai Imre utca -> Honvéd utca.
Évjárat: 1995. március
Külső oldal: A pályaudvar rövidítés nélküli kiírása.
Belső oldal: Tartalmi különbség csupán a végállomásnév (Nyugati pályaudvar) rövidítés nélküli kiírása.
Évjárat: 1997 első fele, puha műanyag
Belső oldal: Az 1995-ben megszűnt járatokat hézagot hagyva törölték.
Évjárat: 1997 második fele - 1998 első fele, tartalmi különbség nélkül, táblaelhasználódás miatt készült, de már kemény műanyagból
Évjárat: 1998 második fele - 1999. május (még nem jelöli a 18A-t), tartalmi különbség nélkül, a logóba Rt feliratot szerkesztettek.
Évjárat: 2000. december 16.
Belső oldal: Két új járat : az 1A villamos (2000. december 16.) és a 18A (1999. május) busz feltüntetése. A környezetükben található egyéb járatszámokat is újraszerkesztették vékony típussal.
Évjárat: 2002 vagy 2003 eleje, pufibetűs stílus (utolsó tojáslogós), tartalmi különbség nélkül
Évjárat: 2003 második fele vagy 2004, tartalmi különbség nélkül.
Évjárat: 2005. március 1. (megállónév-változás)
Belső oldal: Komjádi Béla uszoda -> Császár-Komjádi Uszoda.
Évjárat: 2005 ősz - tél, tartalmi különbség nélkül.
Belső oldal: A logó a korszaknak megfelelően lentebbre került. "Kapcsolatok" helyett "lehetőségek".
Évjárat: 2008. január, puha műanyag
Belső oldal: Zrt-s logó. Új megálló (2007. május óta): Bogdáni út. Korábban kihagyott átszállások feltüntetése, Volán és MÁV átszállások feltüntetése a BKSZ-bérlet jegyében. A Margit hídnál azonban a HÉV-átszállást törölték.
Évjárat: 2008. február és március, kemény műanyag. Tartalmi különbség nélkül.
Évjárat: 2008. július, digitális nyomtatással, tartalmi különbség nélkül.
Külső oldal: Nagyobb feliratok, kisebb sorközzel. A járatszám összenyomott.
2008.09.06-tól jelzése 206-ra változott.
6
A járat 1983 februárjában szűnt meg. 1982. októberében adták át a Bogdáni úti végállomást, ekkortól indulnak innen az autóbuszok.
UGRÁS A KÖVETKEZŐ OLDALRA (7-től)
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE