bkvtablak
Autóbusz táblák
 
Trolibusz táblák
 
Villamostáblák
 
Általános utastájékoztató táblák és egyéb ágazatok
 
40 - 40B - 40E

40

Évjárat: 1987. január

Belső oldal: Az Óvoda elnevezésű megálló 1986 vége óta a Városi Tanács nevet viseli azonban ezt elfelejtették módosítani. Biztos jel az 1987-es évjáratra, hogy már a 153-as közlekedik az alapjárat helyett. A szintén ekkor indult 139-es azonban lemaradt a tábláról.

Évjárat: 1989. március (127-es beindítása, amit már jelez) - február óta környéki díjszabás érvényes, a határátlépést ezért csíkkal jelölik

Belső oldal: A 80-as évek közepéig jellemző kötőjeles megállóhelyek eltűntek (Madár - hegy stb.). Megállóátnevezés: Gazdagréti út -> Naprózsa utca, illetve Óvoda -> Városi Tanács (ezt már 1986-ban átnevezték). Új járatok: 127-es és 139-es. Továbbá elmaradt átszállások feltüntetése (110-es, 139-es)

Évjárat: 1989. június - meghosszabbítás a Budaörsi lakótelepig

Külső oldal: Ekkor épült ki teljesen a Budaörsi lakótelep, így az autóbusz útvonala meghosszabbodott.

Belső oldal: Az új szakaszon kívül változás: További átszállások feltüntetése (hálózati változás nem történt). Sajnos sok megszűnt járatot utólag lefestettek. A Fehér Ló utcánál a 153-ast véletlenül feketével jelölték.

Évjárat: 1990 - kizárólag erre az évre jellemző árnyalatú csíkkal, mely a feliratok előtt halad.

Belső oldal: Egyetlen tartalmi különbsége, hogy a hibásan feketével írt 153-ast korrigálták.

Évjárat: 1990-1991 fordulóján, amikor elkezdtek áttérni a keretes gyorsjáratos táblák gyártására

Belső oldal: Hibája, hogy minden járat feketével lett szitázva. Még rendszerváltás előtti nevekkel.

Ez a tábla egyszerre készült az előzővel, ami a csík helyzetéből is látszik. Itt viszont már beállították, hogy a gyorsjáratok keretezve legyenek.

Évjárat1994. május - november közötti (még nem jelöli a decemberben indult 173-ast), első tojáslogós

Külső oldal: A pontosabb utastájékoztatás érdekében feltüntették a Villányi utat is.

Belső oldal: A 94-ben gyártott tábláknál ritkán, de előfordult, hogy dátumozás nélkül készültek (lásd még 153)

 

 

A járat budaörsi szakasza 1996 januárjától szombaton és munkaszüneti napokon eltért a hétköznapitól. Ezt a két ábra szemlélteti.

Évjárat1996. január (még kemény műanyag), HÉTKÖZNAPI ÚTVONAL

Külső oldalMegszűnt az LTP rövidítés,

Belső oldal: A határátlépésről tájékoztató felirat a megállóknál és alul. A logó feljebb került. Rengeteg megszűnt, vagy módosult járat. Megszűntek és több helyen hézagot hagyva törölték: 1,8A,10,10A,87B,127,139,140. Rövidült: 12. Új járat: 173. Több helyen áll meg, ezért feltüntetésre került: 139, 153. További, korábban kimaradt átszállás feltüntetése: 88.

Évjárat1996. január, HÉTVÉGI ÚTVONAL

Belső oldalA hétköznap közlekedő 40-est természetesen nem jelöli. Ezen a táblán érdekes módon nincsenek hézagok. A Naprózsa utcánál és Poprádi úton a buszpiktogramok lemaradtak

Szintén 1996 januári, ám puha műanyagból készült. A Naprózsa utcánál és Poprádi úton pótolák a lemaradt piktogramokat.

Évjáratkb. 1998, HÉTKÖZNAPI

Belső oldalAz előző hétköznaposhoz képest jelentéktelen változások történtek: a logó Rt-s lett, a Károly király utcából út lett (igénytelenül beszerkesztve), valamint a csík formája a korszaknak megfelelően lekerekített lett. A dátum helyére Kelenföld felirat került.

Évjárat1999, HÉTVÉGI. A csík a járatszám előtt halad

Belső oldal: Új típusú tojáslogó. A Naprózsa utca és Poprádi út autóbuszpiktogramjai lemaradtak. A Károly király utca itt még nem út, pedig a hétköznapi szérián már 1998-ban megtörtént a módosítása.

Évjárat2000. április, HÉTKÖZNAPI

Belső oldal Egyetlen változás a másik hétvégihez képest, hogy a csík a korszakra jellemzően barnás árnyalatú és a megszűnt 10-es buszt kiszedték a listából.

Évjárat2000. április, HÉTVÉGI. A csík a korszakra jellemzően barnás árnyalatú és kívül a járatszám mögött halad

Belső oldal Egyetlen változás a másik hétvégihez képest, hogy és a megszűnt 10-es buszt kiszedték a listából.

Évjárat2002. január, HÉTKÖZNAPI

Külső oldalBkv+ matrica, a járat márkavédjegyessé vált és Ikarus 412-esek közlekedtek rajta. Ez a tábla kijelzőhiba esetén illetve pótláskor volt használatos.

Belső oldalA korszakra jellemzően nagy betűkkel a határátlépésről tájékoztató szöveg középre került a logó helyére. Vékony betűs megállólista. Budaörs felé is létesült egy Bertzfeld utca nevű megálló (korábban csak a másik irányban volt). Megállóátnevezés: Béke tér -> Templom tér. Feltüntetésre került a 2001. május 1-jén indult 172-es és 140-es járat.

Évjárat2002. január, HÉTVÉGI (utolsó "tojás"széria).

Belső oldal: A hétvégi táblázat is átdolgozásra került: vékony betűs megállólista, itt azonban "kapcsolatok" helyett "lehetőségek" olvasható. A 2001-től jellemzően, a határátlépésről tájékoztató szöveg középre került a logó helyére. Megálló átnevezés: Béke tér -> Templom tér valamint a Károly király utca itt is korrigálva lett. Már a 153-as autóbuszok is megállnak a Dayka Gábor utcánál. 

A járatra garázsmeneti tábla is készült 1995 márciusában. Garázsmeneti táblákat csak a 40-es család esetében láttak el dátumozással.

Táblaelhasználódás miatt volt egy újabb garázsmeneti széria is, dátum nélkül 1998-ban

Ezen a 2000 környékén készült garázsmeneti táblán már használtak határátlépő csíkot, az új típusú, lekerekített végűt. Matricás kivitel!

Évjárat2004 vagy 2005 első fele, HÉTVÉGI

Belső oldalÚj járat az Újbuda-busz (2003. október).

Évjárat: 2007, puha műanyag. Duplaoldalas kivitel.

Évjárat2008 eleje. Duplaoldalas kivitel, digitális nyomtatással. Csík nélkül.

2008.08.21-től a hétvégi útvonalon közlekedő 40-es a 240-es jelzéssel közlekedett, a hétköznapi útvonal- és megállókiosztás nem változott.

Évjárat: 2009. április. Matricás.

Évjárat: 2012. január. Matricás. Ebben az időszakban már nem alkalmazták a sárga csíkot.

Külső oldal: Korszakra jellemzően Zurich karakterekkel, kék színben.

Belső oldal: A korszakra jellemző "vonalcsíkos" kialakítás, intézmények és kerületek feltüntetésével. Megállóváltozás: Sasad Rt. -> Budaörs, Felső határ utca, Alkotás utca -> BAH csomópont (Kongresszusi Központ). Az átszállások részletezésére az eltérő kialakítás miatt nem tértem ki.

Évjárat: 2013. november. Mindkét oldalán táblára nyomott.

Külső oldal: korszakra jellemző Frutiger karakteres kialakítás, végállomás nevéből a Villányi út elhagyásra került.

Belső oldal: Stílus: új típusú vonalcsíkos kialakítás (intézmények, kerületek megjelölése nélkül, világosabb árnyalatokkal). Megállók: az említett végállomási név-egyszerűsítés, továbbá az irányonként különböző megállónevek egységes elnevezést kaptak, továbbá Budaörs, Felső határ utca -> Felsőhatár utca. Hálózati változások: új járatok: 140i és a Rákóczi út átszervezés miatt 7A, 107E. Megszűnt: 33E, 173, 173E. Rövidült: 203. Egyéb szerkesztések: Dayka Gábor utcánál fölösleges 139 és 272 átszállás törlése, további volán kapcsolatok feltüntetése Budaörsön, valamint vasúti kapcsolat a Sasadi útnál. A tájékoztató szöveg sorrendje és tartalama kismértékben módosult.

Évjárat: 2014. március 29. Mindkét oldalán táblára nyomott. A 4-es metró átadásával Kelenföld vasútállomásig rövidült, továbbá Budaörsön a Bretzfeld utca helyett a Szivárvány utcán át közlekedik.

Külső oldal: A feliratok nagyobb méretűek, a járatszám karakterei egymástól nagyobb távolságban.

Belső oldal: Stílus: nagyobb betűméret, a tájékoztató szöveg más elrendezésben de azonos tartalommal (végállomások módosításával) felülre helyezve. Megállók: a budaörsi útvonalmódosítás miatt 3 megszűnt és 2 új megálló, valamint megszűnt a Poprádi út, és a Neszmélyi út / Nagyszeben út megállópár. Hálózati változások: A 4-es metróhoz kapcsolódóan a közösségi közlekedésben teljes átszervezés történt.

Évjárat: 2014. június 7. utáni Volán üzemeltetés alatt,változatlan utánnyomás, a szolgáltatónál használt puha műanyagra nyomva

Évjárat: 2016. szeptember. Mindkét oldalán táblára nyomott. A volános táblákra jellemző puha műanyagból

Külső oldal: A járatszám kissé összenyomott, és a Budaörsi lakóteleppel együtt jobbra húzták, így a kelenföldi végállomás elválasztás nélkül kiírható lett.

Belső oldal: Stílus: A járatszám kisebb, a tájékoztató szöveg eltűnt, helyette az övezeti sávozást módosították. Ellentétes végállomás-elrendezéssel. Megállók: megszűnt a Gazdagréti út és Madárhegy megálló, Budaörs, Patkó utca megálló neve Patkó utcára egyszerűsödött. Hálózati változások: A 4-es metró utáni hálózat felülvizsgálata után rengeteg változás (pl. 8E, 40B, 108E mai rendszer szerint, 101B, 101E stb.), megszűnt többek között a 153A, 287A járat. Egyéb átszállások: Budaörsön elmaradt volán átszállások feltüntetése.

Évjárat: 2019 körül. Puha műanyag, matricás kivitel, belső oldala üres (volános táblákra jellemzően).

Külső oldal: Korszakra jellemzően újbalos kivitel, változatlan karakterekkel

40B

2015. augusztus 31-től a 40-es egyes menetei a Bretzfeld utcán át közlekednek 40B jelzéssel (ezzel tehát a korábbi, 2014. március 29. előtti 40-es útvonalán ismét van állandó járat).

Évjárat: 2016. november. Mindkét oldalán táblára nyomott és matricás kivitelben egyaránt készült. A volános táblákra jellemző puha műanyagból

Évjárat: 2019 körül. Puha műanyag, matricás kivitel, belső oldala üres (volános táblákra jellemzően).

Külső oldal: Korszakra jellemzően újbalos kivitel, változatlan karakterekkel

40E

Évjárat1989. június

Külső oldal: Ekkor épült ki teljesen a Budaörsi lakótelep, így az autóbusz útvonala a Lévai utcától meghosszabbodott. A környéki díjszabás 1989 februári bevezetése miatt csíkkal ellátva.

Évjárat1990 első fele, a feliratok előtt futó, világosabb csíkkal.

Belső oldal: A Patkó utcánál a gyorsjárat helyett az alapjáratot jelöli (mindkettő megállt itt).

A járatot 1995 februárjában takarékosségi okokból megszüntették. Tojáslogós széria nem volt, de nem a fenti volt az utolsó balos széria.

A járat 2002. május 7-én újraindult, végállomását ekkor már az autópályán közelítette meg.

Évjárat2002. május. 7., járat indulására készítve, a korszakra jellemzően barnás csíkkal

Külső oldalÁtmeneti típus.

Belső oldalA 2002-3-as szériákra jellemzően a határátlépésről tájékoztató szöveg középre került a logó helyére. Az autóbuszok forgalmi rendje napszak szerint változó volt, így a megállólista érdekes, egyedi elrendezést kapott. Jelöli a csak néhány hónapig közlekedő Cora buszt.

A táblát mindössze 1 hónapig használták (okát lásd a következő szériánál)

Évjárat:  2002.06.10. - 09.30. között, a Bartók Béla út átépítésének idején használt tábla. Hibásan csík nélkül lett legyártva.

Belső oldal:  A Bartók Béla út - VIllányi út torkolatának átépítése miatt a járat a Villányi úton közlekedett, ezért ideiglenesen megszűnt Móricz Zsigmond körtér felé a Kosztolányi Dezső tér és Móricz Zsigmond körtér (6-os villamos végállomás) megállóhely. A táblán feltüntették a Bartók Béla út felújításának idején közlekedő sasad-buszt is (2002.05.07-én indult, tehát az járat indulására készített táblán még nem szerepelt.). A járat szintén ezen a napon (06.10-én) - végleges jelleggel - új megállót kapott a Dayka Gábor utcánál.

Évjárat: 2002. október (Cora-busz megszüntetése 10.15-én, eredeti forgalmi rend visszaállítása 09.30-tól)

Belső oldal: A Cora-busz megszűnt, és az autóbuszok ismét érintik a régi megállóhelyeket (a Bartók Béla út átépítésének befejeztével a Sasad-busz is megszűnt).

Évjárat:  2003. szeptember 8. (118-as villamos beindítása) - 2003. október 1. (Újbuda-busz beindítása)

Évjárat:  2006. augusztus 21. (Fehérvári úti vágányzár), puha műanyag

Belső oldalZrt-s logó, "kapcsolatok" helyett "lehetőségek". Móriczs Zsigmond körtér, 6-os villamos végállomás -> Móricz Zsigmond körtér (az így nyert helyre több átszállást beírtak). Megszűnt: 7A. Új járatok: 73, 250, Infopark-busz, Újbuda-busz. Az átszállások a Fehérvári úti vágányzár idején érvényes állapotok.

Évjárat:  2008. február, kemény műanyag. A határátlépést jelző csík lemaradt róla.

Külső oldal: Kisebb és kevésbé elnyújtott feliratok, kisebb járatszám. A Villányi út kerek zárójelben.

Belső oldalMegszűnt járatok: 118-as villamos, 18-47V, 139-es busz. Új járatok: 139, 140E, 187, 239-es buszok és a Szabadság híd felújításával összefüggésben közlekedő 41A villamos és 47-49V, 149V buszjáratok. Több más korábban kimaradt átszállást is feltüntettek.

2008. augusztus 21-től 40E jelzéssel közlekedik, változatlan paraméterekkel.

40E

Évjárat: 2008. augusztus 21. Matricás. Hibás széria, csak a délutáni útvonalat tartalmazza.

KERESEK FOTÓT JOBB ÁLLAPOTÚ TÁBLÁRÓL

Évjárat: 2008. augusztus 21., vagy pár nappal utána. Matricás.

Külső oldal: Néhány milliméterrel kisebb betűk és járatszám

Belső oldal: Ez már helyesen jelzi a reggeli és délutáni útvonalat, a PK előtti szériához hasonló rendszerben. A tájékoztató szöveg viszont lemaradt. délutáni útvonalán Patkó utcánál 240E helyett hibásan 40E-t jelez, a gimnáziumnál pedig 188E helyett a régi jelzést - 140E-t, míg a reggeli útvonalnál 188E helyett 188-ast.

Évjárat: 2009. február. Matricás.

Külső oldal: Néhány milliméterrel kisebb betűk, a járatszám nagyobb.

Belső oldal: Stílus: a későbbi táblázatosokra jellemző vékonyabb vonalakkal, tájékoztató szöveggel. Hálózati változások: Szabadság híd átadása, emiatt a pótlójáratok megszűnse, 47-49 villamosok ismét járnak, megszűnt a 41A és rövidebb lett az 56-os. A rakparti vágányzár viszont megkezdődött, ezért nem jár a 19-es villamos. Egyéb átszállások: előző széria hibáinak javítása (40gy, 140E, 188).

KERESEK JOBB MINŐSÉGŰ FOTÓT ERRŐL A SZÉRIÁRÓL

Évjárat: 2009. augusztus. Matricás.

Külső oldal: A betűk nincsenek elnyújtva.

Belső oldal: Hálózati változások: A rakparti vágányzár véget ért , a 19-es villamos ismét közlekedik. Megszűntek: 33A, 139A.

Évjárat: 2010. május. Matricás.

Külső oldal: Korszakra jellemzően Zurich karakterekkel, kék színben.

Belső oldal: Stílus: Átmeneti időszak, amikor még készültek táblázatos kivitelek, de kék Frutiger járatszámmal és színes, szlogenes logóval. Hálózati változások: május 1-től a 288-as és 289-es  útvonala jelentősen módosult, ezért találhatóak változások az átszállásoknál. Egyéb átszállások: elmaradt 272-es átszállások feltüntetése.

Évjárat: dátum szerint 2011. február, valójában néhány hónappal későbbi (a BKK logó miatt). Matricás. A korszakban már nem használtak sárga csíkot.

Külső oldal: Csak a csík törlésében különbözik.

Belső oldal: Stílus: Korszakra jellemző vonalcíkos kialakítás, a speciális menetrend miatt egyedi kialakítással, itt azonban intézmények és kerületek nem jelennek meg. Hálózati változások: május 1-től a 288-as és 289-es  útvonala jelentősen módosult, ezért találhatóak változások az átszállásoknál. Egyéb átszállások: elmaradt 272-es átszállások feltüntetése.

Évjárat: 2012. január. Matricás

Külső oldal: Nem változott.

Belső oldal: Stílus: Helységnevek feltüntetése, továbbá a logók mérete nagyobb. Egyéb szerkesztések: A Budapest bérlet teljes hosszú érvényessége megszűnt, ezeket a feliratokat törölték (korábban a kevésbé frekventált irányban teljes hosszon érvényes volt a Budapest-bérlet). A citromsárga sávot kivették a budaörsi szakaszról.

Évjárat: 2012. október és 2013. január között készülhetett (speciális kinézete alapján). Archív felvétel, ismeretlen belső oldalú tábláról. Rövid ideig használt, összenyomott és kövérebb Zurich betűkkel.

Évjárat: 2013. május. Külső oldala táblára nyomott, belül matricás.

Külső oldal: korszakra jellemző Frutiger karakteres kialakítás, de annak korai verziója (kisebb járatszám és elnyújtott, nagy betűk). A végállomás nevéből a Villányi út elhagyásra került.

Belső oldal: Stílus: új típusú vonalcsíkos kialakítás (ikerületek megjelölése nélkül, világosabb árnyalatokkal). A napszakonként változó útvonalra kettébontás helyett ügyesebb, több színnel dolgozó ábrázolással készült. A tájékoztató szöveg "jegyek" helyett "a jegyek" kezdetű. Megállók: a végállomás nevének változása. Hálózati változások: Rákóczi úti járatok átszervezése, megszűnt: 173, 173E. Új járatok: 70A, 107E. Megszűnt továbbá a 33E. Egyéb átszállások: Budaörsön elmaradt 240E és volán átszállások. Kosztolányi Dezső térnél Volán piktogram a "volán" kifejezés helyett.

Évjárat: 2014. március 29., a 4-es metró átadásakor. Mindkét oldalán táblára nyomott. Ekkortól kezdve a végállomás Budaörsi lakótelepre került, Budapesten pedig Kelenföld vasútállomásig rövidült, és a járat kizárólag befelé közlekedik.

Külső oldal: Az egyirányú közlekedés miatt egyedi kialakítás, a későbbi újbalosokhoz hasonló elrendezésben. A karakterek és a járatszám a megszokott, nem elnyújtott típussal

Belső oldal: Stílus: Tájékoztató szöveg felülre került, a logó kisebb. Megállók: a rövidített útvonalnak megfelelően. Hálózati változások: a környék minden járatát átszervezték a metróhoz kapcsolódóan.

Évjárat: 2019 körül. A járat 2015. augusztus 31-től mindkét irányban közlekedik. Puha műanyag, matricás kivitel, belső oldala üres (volános táblákra jellemzően).

Külső oldal: Korszakra jellemzően újbalos kivitel. A járatszám oldalról elnyújtott, felülről összenyomott, "tömzsibb". A betűk típusú nem változott. A kétirányú közlekedés miatt mindkét végállomás olvasható.

 

UGRÁS A KÖVETKEZŐ OLDALRA (40-TŐL)

 

UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE


 

 

 
Járattörténeti adatok (1915-napjainkig)
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$