94
Évjárat: 1989. február (környéki díjszabás bevezetésekor), az autóbuszok már Gyálon hurokban betérnek a Rákóczi utcába, de még létezik az 54E busz is.
Évjárat: 1991 körül, véletlenül kimaradt a határátlépést jelző csík.
Külső oldal: Érdekes, hogy még Dózsa György utca a végállomásnév, holott ekkor már inkább központ megnevezést használtak (1990-től), ezért gondoltam 1991-es évjáratot. A Pestimre helett Pestszentimre név használatos, a hosszabb név miatt rövidítésre volt szükség. A másik végállomás ugyan megváltozott, de a külső oldalból ez nem derül ki (lásd lentebb)
Belső oldal: A végállomás hivatalosan a korábban Vecsési út elnevezésű megálló lett, ezt átszerkesztett - kisebb betűtípussal írták ki. A további megállók (Szent István utca és Vecsési út(Kőrösi út)) a Dózsa György utca irányú buszok megállói lettek, amiket az egyirányú balos nem jelöl. Megszűnt az 54E és a Csolt utca mellől kiszedték az ABC kommentet.
Évjárat: 1996.február, puha műanyag, a korszakra jellemző vastag határátlépő csíkkal.
Külső oldal: Régi típusú betűkkel megjelenik a központ végállomáselnevezés illetve végre eltűnt a hibás Kőrösi út felirat
Megállóhelyváltozás nem történt, a listán átszerkesztések nem láthatók.
Évjárat: 1996. november, puha műanyag, tartalmi különbség nélkül, táblaelhasználódás miatt készült
Évjárat: 1999 körül, lekerekített sarkú csíkkal.
Külső oldal: A korszakban csak néhány - főleg dél-pesti - járatra jellemző, vastag-karakteres kialakítás.
Belső oldal: Tartalmi változás nélkül, ritkán használt kicsiny járatszámmal (lásd még 39-es, 95-ös, 150-es). Új típusú logóval és vékony-betűs megállólistával.
Évjárat: 2000 körül, barnásabb színű csíkkal.
Évjárat: 2001 körül, ellentétes irányú csíkkal, a kapcsolatok helyett lehetőségek felirattal.
Évjárat: 2002. március, a 94-es beindításakor, ismét a régi csík-iránnyal
Belső oldal: A 94-es feltüntetése. A közigazgatási határról a megállólista már nem, csak az alsó szöveg tájékoztat, amit kissé feljebb húztak.
Évjárat: 2002. szeptember (megállóhely áthelyezése)
Belső oldal: Vastag belső járatszám. Bocskai utca -> Bocskai István utca (másik irányban: Damjanich utca -> Bocskai István utca).
Évjárat: 2003 vége vagy 2004. Tartalmi különbség nélkül.
Évjárat: 2005 - a csík árnyalata sötétebb és a karakterek mögött fut.
A járat a 2006.09.30-án üzemzárással megszűnt, szerepét az új 55-ös járat vette át.
94
A járat 2002 márciusában indult időszakos járatként, csúcsidőben, a gyáli térség színvonalasabb kiszolgálása érdekében.
Évjárat: 2002. március (első széria)
Egyedi rózsaszín csíkkal, változatlan paraméterekkel.
Évjárat: 2002. szeptember (megállóhely áthelyezése)
Belső oldal: Bocskai utca -> Bocskai István utca (másik irányban: Damjanich utca -> Bocskai István utca). Gyál felé az Ady Endre utca megállóhely véletlenül lemaradt.
Évjárat: 2003 első fele, utolsó tojáslogós, pufi stílusban.
A környéki járatok közül csak a 94-es és 294-es járatokra készült pufi tábla.
Belső oldal: Az elmaradt Ady Endre utcai megállót pótolták.
Évjárat: 2003. szeptember (Gloriett-busz beindítása, Határ út végállomási rend módosítása) - 2004. augusztus (99A megszüntetése)
Belső oldal: Új járat a Gloriett-busz, továbbá a járat végállomási rendje módosult a Határ úti végállomáson.
Évjárat: 2005. január 3. (két új megálló létesítése)
Belső oldal: Új megállók: Rákóczi Ferenc utca (Gyál felé), Szent István utca (Határ út felé). Megszűnt: 99A, új: Pestszentimre Iskola-busz. Feltüntették a 294-es járatot.
Évjárat: 2006. október, puha műanyag. Pestszentimre és Gyál közlekedésének átszervezése után. Vágott szélű világosabb sárga csíkkal.
Külső oldal: Kisebb feliratok és járatszám.
Belső oldal: Zrt-s logó, "kapcsolatok" helyett "lehetőségek". A járat érinti az összes megállóhelyet, amelyet az ekkor megszűnő 54-es használt. A korábban is létező szakaszon az alábbi változások történtek: Temető -> Kalász utca.
Garázsmeneti tábla puha műanyagból, valószínűleg 2006 októberében, a gyáli járatok átszervezésekor készült.
Évjárat: 2007. március előtt (puha műanyag, de még dátumozatlan). Ezen a szérián a csík a tábla sarkáig teljesen kifut és a széle más..
Belső oldal: A Határ útnál 66-os helyett 66-ost jelöl.
A járat jelzése 2008.08.21-től 294E-re változott.
94E
A gyáli járatok 2006 októberi átszervezésekor, a Határ úti elérhetőségének javítása érdekében új viszonylat indult.
Évjárat: 2006. október 1., a járat indulásakor, puha műanyagból.
Garázsmeneti tábla puha műanyagból, a járat indulására készítve.
Évjárat: 2007. december, puha műanyag.
Belső oldal: Gyál felső, MÁV-állomás -> Gyál felső vasútállomás. Új járatok: 35, 135, 254 (Alacska-busz, sűrűbb megállókiosztással), megszűnt: Gloriett-busz. Egy 84-es elmaradt átszállás, továbbá MÁV és Volán kapcsolatok feltüntetése, a 154-es átszállások törlése. A TESCO-busz nagy betűkkel történő kiíírása, holott a járat még 2007. július 29-én megszűnt.
A járat jelzése 2008.08.21-től 94E-re módosult.
94E
Évjárat: 2008. augusztus 21, vélhetően még a hónap elején-közepén legyártva. Az egyik első pk utáni tábla, melyet még közvetlenül a táblára nyomtak, és a régi végállomásnévvel (Kispest, Határ út) készült. Duplaoldalas.
Évjárat: 2008. augusztus vége, matricás, duplaoldalas kivitel. Továbbra is régi végállomásnévvel. A járatszám nincs összenyomva függőlegesen, mint az előző szérián.
Évjárat: 2009. március. Matricás.
Külső oldal: A hivatalos végállomásnévnek megfelelően, piktogrammal. A járatszám és a gyáli végállomás kialakítása nem változott.
Évjárat: 2010. március. Matricás.
Külső oldal: Korszakra jellemzően Zurich karakterekkel, kék színben, kék színű piktogrammal.
Belső oldal: Stílus: A korszakra jellemző "vonalcsíkos" kialakítás, övezethatárok feltüntetésével. Intézményeket viszont nem jelöl. Megállóváltozás nem történt. Az átszállások részletezésére az eltérő kialakítás miatt nem tértem ki.
Évjárat: 2010. június (még június 15. előtt, mert jelöli a 293i-t). Matricás.
Külső oldal: Nem változott.
Belső oldal: Stílus: Intézményeket viszont is jelöl (kerületeket azonban nem). Határ útnál metró-piktogram feltültetése. Megálló: Pestszentimre, központ -> Pestszentimre vasútállomás (Nagykőrösi út), 2010. április 1-től. Egyéb átszállás: Pestszentimre vasútállomásnál nem jelöli a 293i-t.
Évjárat: 2010. augusztus. Matricás.
Külső oldal: Nem változott.
Belső oldal: Hálózati változás: Megszűnt a 293i. Megálló: Pestszentimre vasútállomás mögött véletlenül hagyták le a Nagykőrösi utat.
Évjárat: dátum szerint 2010. augusztus, valójában 2011. januári lehet (közigazgatási csík hiánya). Matricás.
Külső oldal: A korszakra jellemzően elhagyták a határátlépést jelző csíkot.
Belső oldal: A belső járatszámnál is elhagyták a csíkot, de egyéb különbsége nincs.
Évjárat: 2012. január. Matricás.
Külső oldal: Új típusú metrópiktogrammal, P+R feltüntetésével, ezáltal kétsoros lett a végállomás.
Belső oldal: Stílus: kerületek feltüntetése. BKK logó megjelenítése, elkülönített fehér sávban. Új típusú metrópiktogram. Megálló: Pestszentimre vasútállomásnál pótolták a Nagykőrösi utat. Övezethatár: a budapesti díjtermékek övezethatára a Kalász utcáig rövidült. Egyéb átszállás: a 166A-t ismeretlen okból törölték.
Évjárat: 2014. május 29., a viszonylat Volán átvételekor. Mindkét oldalán táblára nyomott, puha műanyagból.
Külső oldal: A korszakra jellemző Frutiger karakteres kialakítással, P+R elhagyásával, piktogram helyett "M" jelöléssel.
Belső oldal: Stílus: új típusú vonalcsíkos kialakítás (intézmények, kerületek megjelölése nélkül, világosabb árnyalatokkal). Hálózati változás: új járat a 194B. Egyéb átszállás: az 52-es villamost a végállomáson törölték, mivel a Nagykőrösi úttól azonos útvonalon halad.
Évjárat: 2016. szeptember. Mindkét oldalán táblára nyomott, puha műanyagból.
Külső oldal: A betűk néhány milliméterrel kisebbek, Határ út két sorban. A járatszám mérete nem változott, de nagyobb a karakter köze.
Belső oldal: Stílus: Tájékoztató szöveg elhagyása. Övezeti sávok színének változása. Hálózati változás: új járat a 66B. Egyéb átszállás: egyéb gyáli expresszjáratok is feltüntetésre kerültek. Gyálon a 609-es járatot is jelzi. 254E átszállása duplikálva van a Szentlőrinci útnál.
94M
2019. április 8-ától 2022. május 13-áig az M3 déli szakasz felújítása alatt munkanapokon hajnalban 94M jelzéssel a Nagyvárad tér érintésével közlekedett viszonylat (a Nagyvárad térre betérés után közlekedett a Határ úthoz).
Évjárat: 2019. április 8. Puha műanyag, matricás kivitel, belső oldala üres.
95
Évjárat: 1985. március (a 20-as már a Keleti pályaudvartól indul) - 1987. július 30. (Maglódi út megálló áthelyezése és átnevezése Álmos utcára)
Évjárat: 1988. július 1. (73-as beindításakor)
Belső oldal: 73-as feltüntetése. Megálló átnevezés annak áthelyezése miatt: Maglódi út -> Álmos utca. A Pongrác út 17.-nél az "sz." rövidítést törölték. A Gyömrői úton a 93, 98 helyett a 93-ast jelzi, bár a gyorsjáratok éppúgy megálltak itt, így a törlés indokolatlan.
Évjárat: 1990. augusztus (9, 55 és 95-ös járatok megszüntetése)
Belső oldal: A Keleti pályaudvarnál található átszállások lekoptak (tehát itt nem történt törlés). Több járat megszűnt. Néhány, korábban elmaradt átszállást pótoltak. A Hungária körúton hibásan saját magára utal átszállásként.
Évjárat: 1991. február (Zalka Máté tér -> Liget tér) - 1991. október (Martinovics tér megálló megszüntetése)
Külső oldal: P.lőrinc -> Pestszentlőrinc
Belső oldal: Az egyik utolsó tábla, mely még piros gyorsjáratokkal készült. Megszűnt járat: 30. Rövidült: 20-as. Megálló átnevezés: Zalka Máté tér -> Liget tér. Néhány átszállás-variálás és a hibás önmagára utalás törlése.
Évjárat: 1992 vagy 1993
Belső oldal: Már keretes gyorsjáratokkal, de több hibával: pl: 62-es,73-as és 132-es keretezésének elmaradása. Új megálló a Mázsa térnél és a Bajcsy Zsilinszky kórháznál (ez igen eltérő szerkesztéssel). A Kápolna utca és Martinovics tér megállók megszűntek. Liget téri átszállások átnyúlnak a villamosokhoz, ez a megoldás szokás volt a késői balosoknál (lásd még 72-esnél is). Az átszállásokat néhol variálták, de csak logikusság szempontjából.
Évjárat: 1994. október, első tojáslogós
Belső oldal: A jobb oldali listában érdekes a Mádi utcai 85, 185-ös átszállás (nagyobb karakterekkel készültek), továbbá a belső oldali járatszám 9-ese félre van dőlve (ez 1998-ig így is maradt a szériákon).
A járat útvonala 1996. április 1-jétől a Népstadionig rövidült.
Évjárat: 1996. március (a változásra előre legyártva)
Külső oldal: Betűi a régi stílusúak, de az átlagosnál kisebb méretűek és vékonyabbak. Az Ifjúság útja ennek kisbetűs változata, melyet ritkán alkalmaztak).
Belső oldal: A logó a megszokottnál nagyobb távolságra van a járatszámtól. Megszűnt járatok: 62, 132 buszok és 75A troli. Rövidült: 80-as, helyette hosszabb: 98-as. Számos korábban elmaradt átszállást feltüntettek (vagy irányt pontosítottak, a 185-ös esetében), viszont több helyen véletlenül villamos-átszállásokat töröltek.
Évjárat: 1997 első fele, puha műanyag
Belső oldal: A korábban véletlenül törölt villamos-átszállásokat visszahelyezték
Évjárat: 1997 vége, kemény műanyag
Belső oldal: Új típusú tojáslogó. Tartalmi különbsége nincsen.
Évjárat: 1998. október
Belső oldal: A korszakban néhány táblánál alkalmazott kisméretű járatszámmal. Végállomási rend módosítása következtében Pestszentlőrinc felé megszűnt a Népstadion, metróállomás megállóhely. Történt egy megállónév-változás is: Pongrác út 17. -> Kistorony park. Új járat: keresztúr-busz.
Évjárat: 2000. augusztus 8. (93 -> Reptér busz)
Belső oldal: 93 -> Reptér busz, a júniusban indult Újhegy-buszt azonban még nem jelöli
Évjárat: 2001. október 3. (3-as villamos beindítása)
Belső oldal: A korszakra jellemző kövér-karakteres járatszámmal. Új járatok: 1A villamos (2000. december), 3-as villamos (2001. okt). Hosszabb útvonalon jár a 62-es villamos, továbbá feltüntették a korábban elmaradt Újhegy-buszt.
Évjárat: 2003. április (új megálló létesítése), pufibetűs kivitel
Belső oldal: Új megálló létesítése a Népstadion felé, a Felsőcsatári útnál. A korábban elmaradt 37A villamos feltüntetése. A 2002-ben megszűnt 32-est hibásan még mindig jelöli.
Évjárat: 2004. január 1. (A Népstadion végállomás neve 2004 januárjában megváltozott.)
Belső oldal: Új járat: 132-es busz, megszűnt: 32, lerövidült: 32-es.
Évjárat: 2005 ősz -tél (kialakítása alapján)
Külső oldal: Kisebb feliratok
Belső oldal: A logó a tábla alsó részébe helyezve, "kapcsolatok" helyett "lehetőségek". Kimaradt átszállás feltüntetése: 151. A 37A villamos szeptember 1-től a Sörgyárig rövidült, ezért az érintett megállókban törölték.
Évjárat: 2006. június - szeptember (még jelöli a 132-est), puha műanyag
Belső oldal: Zrt-s logó. Kimaradt átszállások feltüntetése: 19, 36. Reptér-busz -> 200.
Évjárat: 2008. január, puha műanyag
Belső oldal: MÁV és Volán átszállás feltüntetése. Megszűnt: 132. 130 -> 130. A Gyömrői úti végállomáson minden átszállást feltüntettek, helyette a másik irányban a Felsőcsatári útnál töröltek mindent.
Évjárat: 2008. február, kemény műanyag
Belső oldal: Pestszentlőrinc végállomáson MÁV-átszállás feltüntetése.
Évjárat: 2008. április, tartalmi különbség nélkül.
2008. szeptember 6-tól, az új paraméterkönyv bevezetésével - részben az Arena Plaza finanszírozásával - a Keleti pályaudvarig hosszabbították.
Évjárat: 2008. augusztus végén legyártva a szeptemberi változásra. Matricás.
2009. augusztus 21-től ismét csak a Stadionokig jár, a 95A megszűnt. Külön széria nem készült, egyrészt a 95A táblák kerültek átragasztásra, továbbá a 0808-as 95-ös szériák:
Évjárat: 2010. január. Matricás.
Külső oldal: Önálló külső oldala nincs, a korábbi (0808) széria belső oldalát ragasztották felül, a külső oldalát pedig meghagyták
Belső oldal: Stílus: vékonyvonalas táblázat, kék Zurich járatszámmal. "Felé" kifejezés helyett nyíl használata. Megállók: immár a lerövidült útvonalnak megfelelően. További megálló átnevezése: Maglódi út (Sírkert út) -> Sírkert út. Egyéb átszállások: elmaradt villamosátszállások feltüntetése Kőbányán.
Évjárat: 2010. április. Matricás.
Külső oldal: Korszakra jellemzően Zurich karakterekkel, kék színben, színes piktogrammal, P+R feltüntetésével.
Belső oldal: Stílus: A korszakra jellemző "vonalcsíkos" kialakítás, intézmények, kerületek feltüntetésével. Megálló: A Sírkert út megálló ismét Maglódi út (Sírkert út) formában. Az átszállások részletezésére az eltérő kialakítás miatt nem tértem ki.
Évjárat: 2010. szeptember. Matricás. Tartalmilag és szerkesztésben is megegyezik az előző szériával.
Évjárat: dátum szerint 2010. április, valójában 2011. május 1. Matricás.
Külső oldal: Új típusú metrópiktogrammal.
Belső oldal: Stílus: Új típusú metrópiktogramok belül is. Megálló: A Maglódi út (Sírkert út) ismét Sírkert út formában. Hálózati változás: 2011. április 3-tól rövidült a 178-as. 2011. május 1-tól új járat a 28A (mivel ekkortól a 37-es helyett a 28-as jár az izraelita temetőhöz). Egyéb átszállás: 85E iránymegjelölése a Harmat utcánál.
Évjárat: 2011. május 27. (végállomás átnevezése). Matricás.
Külső oldal: A végállomás új elnevezése Puskás Ferenc Stadion, a hosszabb felirat miatt jelentősen kisebb karakterekkel, a többi rész változatlan kialakítású.
Belső oldal: Stílus: BKK logó megjelenése. Megálló: A végállomás és az első megálló átnevezése, utóbbi miatt a Hungária körút rövidítve. Egyéb átszállás: 85-85E-185 iránymegjelölése a Mádi utcánál.
Évjárat: dátum szerint 2011. május, valójában 2011 második fele. Matricás.
Külső oldal: A Puskás Ferenc stadion végállomás nagyobb betűkkel, de összenyomott formájú és kétsoros kialakítással. Emiatt a pestszentlőrinci végállomásfelirat is össze lett nyomva, tovább a járatszám jobbra tolva.
Belső oldal: Stílus: A logók elkülönített fehér mezőben vannak (2011 második felétől fokozatosan áttértek erre). Megálló: A Hungária körút rövidítése helyett teljes kiírás. Papp László Sportcsarnok nevének pontosítása ("Budapest" taggal).
Évjárat: dátum szerint 2011. május, valójában 2013. január. Matricás.
Külső oldal: Rövid, átmeneti időszakra jellemző kialakítás: P+R elhagyásával, jelentős mértékben összenyomott betűkkel.
Belső oldal: Stílus: részben a Frutiger korszak stílusjegyei (csak BKK logó amit felülre helyeztek, új átszállási piktogramok), de még a régi alapon - intézmények, kerületek megjelölésével. Rövid ideig használt jelmagyarázat is van. Kőbánya alsónál és a Liget térnél a villamospiktogram a régi típusú maradt. Megálló: Pongrác út korrigálása "cz"-re.
KERESEK JOBB MINŐSÉGŰ FOTÓT ERRŐL A SZÉRIÁRÓL
Évjárat: 2013. szeptember, mindkét oldalán táblára nyomott.
Külső oldal: A végállomások nevei változtak, egyrészt elhagyták az Ifjúság utat, továbbá a pestszentlőrinci végállomás neve Felsőcsatári köz. Frutiger karakterekkel készült, a korai szériákra jellemzően elválasztásos formában.
Belső oldal: Stílus: új típusú vonalcsíkos kialakítás (intézmények, kerületek megjelölése nélkül, világosabb árnyalatokkal). Megállók: szinte minden megálló nevének felülvizsgálata, továbbá az irányonként eltérő elnevezésű megállónevek egységesítése. Hálózati változás: május 1-től megszűnt a 109-es, egész héten a 9-es jár. Egyéb átszállás: helyközi és távolsági átszállás megkülönböztetése a Puskás Ferenc Stadionnál.
Évjárat: 2014. április, mindkét oldalán táblára nyomott.
Külső oldal: A Puskás Ferenc Stadion felirat mérete nem változott, de a betűk kövérebbek. A járatszám nagyobb és kövérebb, balra lett húzva, mivel a Felsőcsatári köz kétsoros lett (utóbbi esetében a betűk kisebbek).
Belső oldal: Egyéb átszállás: A Puskás Ferenc Stadionnál P+R áthelyezése a végállomáshoz. Kőbánya központjában az átszállások feltüntetése más struktúra szerint. Feltüntették a 37A villamost is, holott az csak a Sörgyárig jár.
/A táblának azonos kinézetű utánnyomása is készült, világosabb felületű műanyagon/
Évjárat: 2020. január. mindkét oldalán táblára nyomott. Készült belőle puha és kemény kivitel is (azon belül is 4 féle különböző keménységű, de tartalmilag mind egyező)
Külső oldal: Korszakra jellemző újbalos kivitel.
Belső oldal: Megállók: Puskás Ferenc Stadion és az első megálló összevont ábrázolása, utóbbiból törölték a "(Hungária körút)" részt. Gyári hibája, hogy a vonalcsík a végállomáson túlfut. Hálózati változás: új járat a 195-ös, megszűnt a 201E. Egyéb átszállás: A Puskás Ferenc Stadionnál P+R-t törölték. Kőbánya központjában az átszállások feltüntetése ismét más struktúra szerint. A hibás 37A villamost törölték. A 185-ös iránymegjelölése egyszerűsödött.
Évjárat: 2020. december. mindkét oldalán táblára nyomott, puha műanyagból.
Külső oldal: Nem változott.
Belső oldal: Stílus: korrigálták a túlnyúló hibás vonalcsíkot a bal szélén. Hálózati változás: 2020. november 9-től új járat az 1M. Egyéb átszállás: korábban elmaradt 10-es járat feltüntetése.
95A
2008. szeptember 6-tól, az új paraméterkönyv bevezetésével - részben az Arena Plaza finanszírozásával - a 95-öst a Keleti pályaudvarig hosszabbították, korábbi útvonalán 95A jelzéssel betétjárat indult.
Évjárat: 2008. augusztus végén legyártva a szeptemberi változásra. Matricás.
Belső oldal: Pestszentlőrinc felé hibásan Keleti pályaudvar végállomással lett legyártva, amit több táblán matricával korrigáltak.
2009. augusztus 21-től a 95-ös ismét csak a Stadionokig jár, a 95A megszűnt. A 95A táblák jelentős részét ekkor átmatricázták (lásd a 95-ösnél).
95
Évjárat: 80-as évek közepe, duplaoldalas.
Évjárat: 1987 első fele - 1989 között készült., mert a 168-as autóbuszt a Zalka Máté térnél nem jelöli (1987-tól ugyanis az Örs vezér teréről indul).
Külső oldal: A Kerepesi úti végállomás három sorba írása.
A járat 1990 augusztus 31-én üzemzárással megszűnt.
UGRÁS A KÖVETKEZŐ OLDALRA (96-TÓL)
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
|